Két somorjai játékos Dél-Amerikában


Két somorjai játékos is bekerült az U20-as szlovák válogatottba, amely szombaton kezdi meg a szereplését az Argentínában sorra kerülő labdarúgó-világbajnokságon

Hétfő este dőlt el, hogy az eredetileg nevezett Szolgai Máté mellett Csóka Bálint is ott lesz a hétvégén rajtoló világversenyen, aki a sérült Hollý helyett kapott utólag meghívót az U20-as keretbe.

Merni nagyot álmodni

,,Bíztam benne, hogy ott leszek a végső keretben. Úgy éreztem, Somorján tavasszal is ment a játék, sikerült gólokat is szereznem. Nagyon örültem, amikor ott találtam a nevem az utazók között” – mondta lapunknak Szolgai Máté, akinek a jelölése várható volt. A 19 éves középpályás Albert Rusnák szövetségi kapitány egyik alapembere, fontos feladatai vannak a meccseken, főleg a rögzített helyzeteknél. ,,Eddigi pályafutásom legnagyobb sikere az argentin világeseményen való részvétel. Már maga az esemény meg a helyszín is különleges, az aktuális felnőttvilágbajnok otthonában kerül sor a tornára. Már nagyon várom a hangulatot a meccseken, hisz a helyiek imádják a focit. Milyen céllal utazunk a világbajnokságra? Személy szerint mindig a legtöbbet szeretném elérni. Egy álom már valósággá vált, vb-résztvevő vagyok. Itt van előttünk a következő feladat. Merjünk nagyot álmodni… – mosolygott Máté, akinek Cristiano Ronaldo a példaképe. – Egy nagy világeseményen leszünk ott, ahol a jövő legnagyobb játékosai vesznek részt. Bízom benne, hogy sikerül a csoportból továbbmennünk, ahol Fidzsi, Ecuador és az Egyesült Államok lesz az ellenfelünk.”

Úgy, mint Somorján, Szolgai a válogatottban is a 14-es számú mezt viseli. ,,A hetes a kedvenc számom, de Somorján foglalt volt, így a 14-est választottam. S ezt kértem a nemzeti csapatban is. Nem vagyok babonás, nincs semmilyen talizmánom. Azonban velem lesz az a focicsukám, melyben az utolsó két gólomat szereztem a somorjai csapatban” – zárta le Szolgai. A középpályás a hétvégén még arról beszélt lapunknak, hogy nagyon sajnálja, hogy a négy somorjai, illetve dunaszerdahelyi játékos közül (Szolgai Máté, Csóka Bálint, Zoran Záhradník, Damian Kachút) csak ő utazik Argentínába.

Csóka még nem hiszi el

Hétfőn este azonban ez megváltozott. A stáb utólag behívta Csóka Bálintot is. ,,A hétvégén igyekeztem magam túltenni a csalódáson, lassacskán beletörődtem, hogy nem utazhatok a vb-re. A hétfői nap folyamán az egyik csapattársam a válogatottból jelezte, hogy valószínű, utólag behívnak, mivel Dominik Hollý nem tud menni. Úgy vettem, hogy majd meglátjuk, mi lesz. Délután apumnak segédkeztem a ház körül, amikor megszólalt a telefonom. Filip Trosko, az U20-as válogatott csapatvezetője volt. Közölte velem, hogy utólag neveztek a világbajnokságra. Szerdán utazom Argentínába, a szombati meccsen már ott leszek a srácokkal. Egyelőre nem hiszem el, hogy végül beválogattak. Talán csak akkor fogom felfogni az egészet, ha ott fogok ülni a repülőgépen” – nyilatkozta az Új Szónak Csóka Bálint.

Forrás: ujszo.com

A rovat legfrissebb hírei