A mérkőzés hőse csak az ösztöneire hallgatott
Magera Noémi kitűnő teljesítménnyel járult hozzá a HC DAC győzelméhez
fotó: Somogyi Tibor
A dunaszerdahelyi HC DAC női kézilabdacsapata a szlovák bajnoki döntő első mérkőzésén remek játékkal 31:21-re győzte le a legutóbbi tizenegy kiírás bajnokát, a nagymihályi Iuventát.
A mérkőzés legjobbja a hazai kapuban bravúrt bravúrra halmozó Magera Noémi volt, aki már az első percekben elbizonytalanította az ellenfél lövőit. A dunaszerdahelyiek kapusát a mérkőzés után az Új Szó riportere kérdezte.
Először is gratulálok! Mi történt ma önnel, mit evett ma?
Köszönjük szépen. Igazából a szokásost, valahogy átállítottam az alvásomat, vagy nem is tudom… Ugyan azt ettem mint eddig (nevet). Örülök, hogy ez ma így sikerült.
Számtalan védése volt ma, sokat készült az ellenfél lövőire?
Szoktam videózni, Gyuri (Hudák Juraj, kapusedző – szerk.) mindig összevágja nekünk a felvételeket. De nem írom ki, csak simán megnézem, nem akarom túlagyalni, hallgatok az ösztöneimre, bízok magamban és a csapatban.
A mérkőzés elején 3 perc alatt már 3 védésnél járt. Ez volt az alapja a továbbiaknak?
Igen, mindenképpen fontos az, hogy az elején hogy megy. Ez plusz löketet ad a továbbiakhoz. De kiemelném, hogy a lányok nagyon sokat segítettek nekem, úgyhogy nem lehet panasz a védekezésre.
Ha ránézünk az eredményjelzőre a tíz gól azt jelzi, mintha egy középcsapat lett volna az ellenfél, de nyilván nem volt ez annyira könnyű.
Egyáltalán nem volt könnyű és még egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk szerdán is. Idegenben mindig nehezebb, de úgy gondolom, hogy azt is megoldjuk.
HC DAC–Iuventa Michalovce 31:21 (15:11)
Dunaszerdahely, 250 néző. Jv.: Haščík, Sivák
forrás: ujszo.com
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: hc-dac, dunaszerdahely, kézilabda, felvidék, magera-noémi