Szurkolói nap a MOL Arénában


Családias hangulatban telt a szurkolói nap a MOL Arénában

Sok érdeklődő érkezett kedden este a MOL Arénában megrendezett szurkolói napra. A kötetlen találkozó ismét bebizonyította, milyen szoros a kapocs a csapat és a szurkolók között – írja a DAC hivatalos oldala.

Már jóval a délután öt órára meghirdetett szurkolói nap kezdete előtt megjelentek az első sárga-kék drukkerek a MOL Aréna körül. Az érdeklődők között rengeteg gyermek és fiatal volt, akik őszinte rajongással várták a játékosokkal való találkozást. A stadionban igazi családias légkör uralkodott, és már az első percekben érezni lehetett, hogy teljesen más a hangulat, mint a mérkőzéseken.

Adrian Guľa vezetőedző nyílt edzést vezényelt a csapatnak, melynek minden egyes tagja keményen odatette magát. Nem is lehetett volna másként, hiszen vasárnap a Slovan elleni szuperrangadó vár az együttesre. A stadionba kilátogatók ezúttal a VIP-lelátó székeiről tekinthették meg, miként készülnek Kalmárék a meccsre, az edzést követő személyes találkozások során pedig kiderült, mindenki felfokozott állapotban várja már a derbit.

Kedd este azonban még könnyed volt a hangulat. A legkisebbeket arcfestés, míg a nagyobbakat csócsóasztal és focis videójáték várta, DJ Kopinak köszönhetően pedig remek dallamok tették élvezetesebbé a találkozót. A stadion beltereinek bemutatása is vonzotta a kíváncsi tekinteteket, az est legboldogabb pillanatát mégis az autogramosztás és a játékosokkal való közös fotózkodás jelentette. „Nagyon örülök, hogy ismét találkozhattam a játékosokkal. Már korábban is voltam autogramosztáson, de pár aláírás még hiányzott a gyűjteményemből, ezért semmiképp sem szerettem volna lemaradni erről a programról” – mondta a hétéves Rebeka, aki szüleivel látogatott el a szurkolói napra.

„Nagyszerű lehetőség ez a drukkereink számára, hogy közelebb kerüljenek a csapathoz, és megismerjenek bennünket. Az autogramosztás és fotózkodás szintén nagy népszerűségnek örvendett, és bizonyára emlékezetes élményt jelentett rajongóink körében. Nagyon pozitív esemény volt, amely ismét bizonyította, hogy a játékosok és a stábtagok a szurkolókkal együtt egy összetartó és nagy sárga-kék családot alkotnak. Egy ilyen lelkes szurkolótábor extra motivációt jelent a számunkra” – összegezte a szurkolói nap hangulatát a csapatkapitány, Kalmár Zsolt.

forrás: parameter.sk


A rovat legfrissebb hírei