Három pontra csökkent a DAC előnye


A Slovan nyerte a pozsonyi csatát, mellyel kiéleződött a bajnokság

fotó: DAC 1904 / facebook

A pozsonyi Slovan 2:1-re legyőzte a dunaszerdahelyi DAC-ot a labdarúgó Fortuna Liga rájátszásának 4. fordulójában. A meccs első gólját Kalmár szerezte, de a Slovan nagyon gyorsan válaszolt és fordított. A DAC továbbra is vezeti a táblázatot, előnye három pontra csökkent.

A DAC kezdőcsapatából hiányzott Krstovic, Ramadan és Gavrics is, ennek ellenére egyértelmű volt a cél: már egy döntetlen is óriási lépést jelenthetett volna a DAC számára a bajnoki cím felé.

Sokáig úgy tűnt, ez tipikusan az a meccs lesz, amely tarthat akár másnap estig is, gól nem fog születni.

Az események a meccs utolsó fél órájában pörögtek fel. A 64. percben Káčer találta meg egy jó passzal Pintót, aki még továbbtette a labdát Kalmárnak, ő pedig igazi kapitány módjára kapura lőtt, és a kissé kint álló Trnovský hiába vetődött – 0:1. Kalmár két kézzel szalultált a vendégszektor alatt, ahol a szurkolók már lélekben a kilencpontos előnyt ízlelgették.

Hamar lehűtötték őket azonban a hazaiak: egy percen belül egy megpattanó hazai center megtalálta Csavricsot, aki nem túl ideális szögből a hálóba fejelt – 1:1. Újabb négy perc elteltével pedig jött az újabb Slovan-gól, Medveděv beadására közvetlen közelről a csereként beállt Abubakari érkezett – 2:1.

Volt még lehetősége a DAC-nak az egyenlítésre: a 82. percben Blackman beadása után Niarkhosz ideális helyzetből a kapu mellé fejelt!

A DAC 18 veretlen meccs után kapott ki ismét a bajnokságban, és hatmeccses győzelmi sorozata szakadt meg.

A dunaszerdahelyiek továbbra is vezetik a táblázatot, de a Slovan három pontra megközelítette őket.

Slovan Bratislava – DAC 2:1 (0:0)
Góllövők: Csavrics (65.), Abubakari (69.), ill. Kalmár (64.).
Sárga lap: Lovat, Csavrics, ill. Andzouana, 18. Brunetti, 43. Mendez, Káčer, Niarchos.
Játékvezető: Kráľovič, 10 590 néző.

SLOVAN: Martin Trnovský – Medveděv, Kasia (76. Križan), De Marco, Lovat – Weiss (90. Zmrhal), Kankava, Kucka, Barszeghjan (61. Csakvetadze) – Csavrics, Green (61. Abubakari).

DAC:
Petráš – Pinto, Riszvanisz, Brunetti, Andzouana – Káčer, Kalmár (89. D. Kružliak), Dimun – Blackman (89. Nebyla), Niarkhosz (89. Szánthó), Mendez (81. Veselovský).

Forrás: bumm.sk

A rovat legfrissebb hírei