Bősi diadal az éllovas ellen


Edző nélkül is győztek a bősi focisták a Nyugat-szlovákiai régióbajnokság 19. Fordulójának rangadóján

A győzni akarás diadala ékes példájának szemtanúi voltak a futballhívek vasárnap délután a bősi Parkerdei stadionban, ahol a hazaiak a Nyugat-szlovákiai régióbajnokság 19. fordulójának slágerén 2:0-ra győzték le az éllovas Lehota pod Vtáčnikom csapatát. Ez a tény a nem éppen ideális idénykezdésre, az utóbbi napok történéseire, a Duna-partiak játékoskeretét sújtó problémákra való tekintettel nagy fegyverténynek számít.

Kezdjük az elején. A tavaszi nyitányt a szövetségiek kérésére, nevezetesen a női U19-es válogatottak április 5–11-e között Bősön zajló Eb-selejtezői miatt április 19-re halasztották. A második hazai párharcukat a nyékvárkonyi futballpályán játszották, ezen a nyitrai FC alakulatával 1:1-es döntetlenre végeztek, majd Gbelyből (18. forduló) 4:1-es vereséggel tértek haza a csallóközi kék-fehérek. Ezt követően bejelentette lemondását a bősiek sikerkovácsa, Johancsik Patrik. „Elfáradtam. Úgy éreztem, pihenésre van szükségem. Kilenc és fél esztendeje fejeztem be aktív pályafutásomat, az azóta eltelt időszakban edzősködöm. Voltak olyan évek is, amikor egy idényben két csapatot is irányítottam. Közben természetesen a civil foglalkozásomat is űzöm. Már korábban is megfordult a fejemben, hogy egy időre felhagyok a szakmai munkával. Most érett meg bennem az elhatározás. Köszönöm a klubvezetés bizalmát, hiszen remek lehetőséget kínáltak a szakmai munkához. Köszönöm védenceim hozzáállását, igyekezetét. Kiváló kollektívát alkottunk, az értékelt időszakban két bajnoki címet szereztünk, egy irigylésre méltó veretlenségi sorozatunk is volt. Nekem már úgy tűnt, hogy nem tudnám tovább növelni a csapat potenciálját. Sokat voltunk együtt, nekik is jót tesz a váltás” – nyilatkozta az Új Szónak a döntést kiváltó okokról Johancsik Patrik.

A klubvezetőket meglepetésként érte edzőjük bejelentése. „Trénerünk kiváló eredményeket ért el, két ízben bajnoki címhez vezette csapatunkat, párját ritkító veretlenségi szériával is a figyelem fókuszába kerültünk. Elismerést, köszönetet érdemel. A távozás időzítése azonban problémákat okozott. Keressük a megfelelő személyt a posztjára. Ami idény közben nehéz feladat, hiszen néhány kivételtől eltekintve minden épkézláb, kritériumainknak is megfelelő szakember foglalt. Többek között tárgyaltunk Németh Szilárddal és Lénárt Péterrel is, de nekik más terveik vannak. Az edzéseket rutinos futballistánk, Ivan Minčič irányítja, aki a II. ligás ligetfaluiaknál a vezetőedző asszisztenseként kerül kapcsolatba a szakmai munkával. A problémákat tetézi, hogy Molnár Jakab, Németh Zsolt, Paulik Szabolcs, Tóth Attila, Ruszlan Nyikulin, Magyar Attila sérüléssel, Tóth László pedig betegséggel bajlódik. László János sárga lapok miatt szorult kényszerpihenőre. Zömmel a kezdő tizenegy futballistái, húzóemberek dőltek ki a sorból. Őket ificsapatunk futballistáival igyekszünk pótolni” – ecsetelte a problémákat, nevesítette a hiányzókat Kovács Zsolt, a bősiek klubmenedzsere.

Vasárnap délután bősi mezben mindenki tudása legjavát nyújtva, nagyot küzdve vállalt részt a listavezető legyőzésében. A gólgyártást stílszerűen a csapatkapitány Minčič kezdte, majd az ifista Polák állította be a végeredményt. „Ilyen egyszerű a foci. Ha a cél érdekében mindenki odateszi magát, maradéktalanul teljesíti a megbeszélt taktikát, kiteszi a szívét a pályára, akkor a favorit sem leküzdhetetlen akadály” – fogalmazta meg a legutóbbi diadal legfontosabb összetevőit Minčič, aki kiváló taktikát választott, a pályán remekül dirigálta a társakat, vezéregyéniségként pedig a vezető góllal adta meg a kezdősebességet a győzelemhez vezető úton.

forrás: ujszo.com


A rovat legfrissebb hírei