Kalmár: Nagyon jól tudunk aludni otthon


A friss apukával, Kalmár Zsolttal a DAC Aranyosmarót elleni győztes meccse után beszélgettünk.

Sérülésed miatt egy ideje nem léptél pályára, így te lehettél a legkipihentebb a csapatban, de mennyire tudsz most otthon aludni?

Le is kopogom, nagyon jól tudunk aludni. A kicsit letesszük 8-9 körül és hajnali 4-5-6 körül kel csak fel. Szerencsére nagyon jó alvó és hagy minket is pihenni, remélem, hogy így is marad.

 

 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 

My son❤️⚽️1️⃣3️⃣

Kalmár Zsolt (@kalmar_13) által megosztott bejegyzés,

Mennyire viselted nehezen az elmúlt két és fél hónapot?

Nem volt könnyű, hiszen sosem hagytam ki még ennyi időt. Ez fejben volt igazán nehéz, hiszen mentálisan mindig ott kellett lennem ebben az időszakban is, hogy fitten és jó formában térjek vissza. Szerintem jól is szálltam be a meccsbe, lőhettem is volna 1-2 gólt. Remélem jövő héten kezdőként tudok játszani és akkor be is fogok találni.

Az első félidőben jól ment a csapatnak, sikerült is megszerezni a vezetést. A második játékrészben, főleg elején viszont szorongattak a vendégek. Milyen volt ez a kispadon, mentél volna már a pályára segíteni?

Persze, inkább már az elejétől is ott lettem volna (nevet). A második félidőt tényleg kicsit alvósan kezdtük, aztán egy labda eladása után gólt is kaptunk, de szerencsére felpörögtünk és sok helyzetet ki tudtunk alakítani. Divković az egyikből be is talált, és a végén még rúghattunk volna többet is, bár nekik is voltak azért helyzeteik. Egy nagyszerű győzelmet arattunk, hiszen a mögöttünk lévők jobban leszakadtak, mi pedig közelebb kerültünk a második helyhez. Nagyon örültem, hogy ez így alakult.

Nem megszokott, hogy a padról szállj be a meccsbe. Kaptál valami speciális tanácsot Hyballa edzőtől?

A kispadról nem könnyű beszállni. Én ugye most a kilencos pozíciót játszottam, de nem klasszikusan, hanem inkább visszább kellett lépnem, hogy megtaláljanak a társak. Erről kaptam csak utasításokat a mestertől.

Mennyire érzed magad jól így előre tolva?

Szerintem jobb ha hátrébb tudok szerepelni, de játszottam már itt néhányszor mióta Hyballa az edző, így nem volt újdonság, hogy ott számított rám. Azért a 8-as pozícióban jobban meg tudok indulni. Ma is az egyik lövésemnél, ki tudtam cselezni 2-3 embert és jól el tudtam rúgni. Az a pozíció jobban fekszik nekem, de mindig ott akarom a legjobb teljesítményt nyújtani, ahová beállítanak.

Sokszor elhangzik a válogatott kapcsán, hogy sorsdöntő meccset játszik a csapat. Most ez tényleg így lesz Wales ellen. Mennyire jár már a fejedben a nemzeti csapat?

Az még messze van, így nem gondolok rá. Először ezen a 4-5 meccsen, ami addig lesz, jó teljesítményt kell nyújtanom, hogy érkezzen a meghívó. Remélem így lesz, hogy tudjak segíteni a válogatottnak, hiszen egy nagyszerű meccsre van kilátás. Küzdeni fogunk az álmunkért, egy nagy lehetőség van előttünk, a kezünkben van a sorsunk és mindent meg fogunk tenni, hogy ez beteljesüljön.

Fotó: facebook.com/fcdac

A rovat legfrissebb hírei