Az ötödik hely az új cél Somorján


Az ötödik helyet célozhatja meg az extraligában a somorjai női kosárladacsapat, amely a kassaiak elleni vesztes párharc után az alsóházban folytatja a playoffot

A csallóközi klubban nagyon készültek a Young Angels elleni párharcra. Ezen a két győzelemig tartó minisorozaton múlt ugyanis, hogy Suja Tímeáék visszatérnek-e a negyedik helyre, amelyről két szezonnal ezelőtt szorultak le (a felsőházi rájátszásban jelentősebb játékerőt képviselőcsapatok vártak volna csak rájuk).

Végül azonban két vereséget szenvedtek a kassaiaktól. Hazai pályán kétszer is két számjegyű különbséggel vezettek ellenük, mégis a keletiek örülhettek a végén (64:52), ahogy a jóval simább második meccset is behúzta a Young Angels a hétvégén (86:59).

„A védekezésünkkel állandó gond van, az egy az egy ellen is és kollektívan is. Betöréseknél, elzárásoknál gyakran elalszanak a második vonalban védekezők. Emelett a rotációnk is beszűkült. Korábban nyolc rutinosabb kosarassal játszottunk a fiatalok mellett, menet közben ez anyasági, illetve tanulmányi okok miatt hatra csökkent. Ezért rábeszéltük Lelkes Júliát a visszatérésre, aki az orvosi egyetem elvégzése után már felhagyott az aktív játékkal, ő sajnos a hazai meccsen eltörte a bordáját. A playoff pedig a tapasztaltabbaknak is nehéz pszichikailag. A gyors kassai csapat ellen nem sikerült elérnünk, hogy ne kapcsolhassanak nagy sebességre. De még így is le merem szögezni, hogy a Young Angels nem jobb csapat nálunk, ami a kosártudást illeti” – magyarázta az Új Szónak Diósi Albert, a somorjaiak vezetőedzője.

A csallóköziek bizakodtak, mert az alapszakaszban mindkétszer legyőzték a kassaiakat, a federális kupában pedig a rózsahegyieket is meglepték, de végül – a szakember szavait parafrazálva – a kevésbé tehetős csapatok ellen folytathatják a rájátszást.

„Az 5. hely megszerzése a cél, ami ugyancsak nem ígérkezik könnyű feladatnak. Fontos, hogy ne sérüljön meg senki, és hogy ne terheljem túl semelyik játékost. A fiataloknak meg kell szokniuk, hogy a becserélésük után elég csak megtartaniuk a fórt, nem feltétlenül kell tovább növelniük az előnyt – persze, ez teljesen normális reakció az ő esetükben, ezért fiatalok. Összességében nem vagyunk elkeseredve, igyekszünk megnyerni a hátralevő párharcokat” – tette hozzá Diósi.

Az elsőre a kisebbik besztercebányai csapat ellen kerül sor, az első, hazai meccset már pénteken (19.00) lejátsszák az UMB ellen. A másik ágon a kassai CBK a poprádiakkal találkozik. Az oda-visszavágós párharcok győztesei játszanak majd az 5. helyért, a két vesztes a 7. helyért.

forrás: ujszo.com

A rovat legfrissebb hírei