Bénes a keretben, Almási tartalék


Francesco Calzona kihirdette a szlovák labdarúgó-válogatottkeretét a Luxemburg és Bosznia-Hercegovina elleni Eb-selejtezőkre.

Bénes két gólnál és kilenc gólpassznál jár a Hamburgban (Fotó: TASR)

A kerethirdető sajtótájékoztató elején jelentették be, hogy a szakmai stábban változások történtek. A kapusedző a jövőben a korábban már beugró Novota János lesz, míg az orvosi feladatokat Almási József és Fegyveres Zsolt látják majd el.

A Fortuna Ligából három játékost hívott be a válogatottba Calzona. A két slovanos, Vernon De Marco és Juraj Kucka mellett a góllövőlista második helyén álló Róbert Polievka kap lehetőséget. „Nagyon jó képességei vannak és jelenleg nincs más hasonló játékosunk. Az utóbbi mérkőzéseken is bizonyította, hogy itt a helye” – mondta a besztercebányaiak 14 gólos csatárától az olasz edző, aki elmondása szerint 83 játékos teljesítményét figyeli folyamatosan. Rajta kívül még a lengyel élvonalban hat találatnál járó Adam Zreľák és a Portugáliában csak perceket kapó Róbert Boženík kapott meghívót a csatárok közül, a sérüléséből felépülve már három meccsen szerepet kapó Almási László nevét viszont csak a tartalékok között olvashatjuk.

A szakmai stáb a belső védők között is meccshiányos játékosokra kell, hogy építsen. „Šatka legutóbb hatvan percet játszott, de előtte négy hónapig nem lépett pályára. Az utóbbi három hónapban Gyömbér sem stabil kezdő, így öt belső védőt hívtunk be” – beszélt a nehézségekről Calzona, aki a védelem oszlopának számító Škriniar kapcsán sem tudta megnyugtatni az újságírókat. Az Internazionale játékosa hátsérüléssel bajlódik és ugyan ott akar lenni a válogatottal, egyelőre csak úszás és kerékpározás szerepel az edzéstervében. Azt még nem tudni, pályára léphet-e az Eb-selejtezőkön.

Biztosan bevethető ellenben a Hamburgban rendszeresen kezdőként szerepet kapó Bénes László, akire, úgy tűnik, folyamatosan számít a tavaly érkezett szövetségi kapitány. Így van ezzel Martin Dúbravka is, aki hiába ül a kispadon a Newcastle-nél, a rutinja miatt Calzonánál továbbra is ő az első számú kapus.

A keret a hétvégi bajnoki fordulókat követően Szencen találkozik, március 23-án Nagyszombatban Luxemburg, három nappal később pedig Pozsonyban Bosznia-Hercegovina ellen lépnek pályára.

A szlovák válogatott kerete

Kapusok: Henrich Ravas (Widzew Lodz), Martin Dúbravka (Newcastle), Marek Rodák (Fulham)

Védők
: Vernon De Marco (Slovan), Adam Obert (Cagliari), Dávid Hancko (Feyenoord), Norbert Gyömbér (Salernitana), Milan Škriniar (Inter), Ľubomír Šatka (Lech Poznan), Denis Vavro (Köbenhavn), Michal Tomič (Mladá Boleslav), Peter Pekarík (Hertha)

Középpályások: Stanislav Lobotka (Napoli), Patrik Hrošovský (Genk), Juraj Kucka (Slovan), Bénes László (Hamburg), Ondrej Duda (Verona), Matúš Bero (Vitesse), Róbert Mak (Sydney)

Támadók:
Lukáš Haraslín (Sparta Praha), Róbert Polievka (Banská Bystrica), Tomáš Suslov (Groningen), Erik Jirka (Plzeň), Róbert Boženík (Boavista), Adam Zreľák (Warta Poznan)

forrás: ujszo.com

A rovat legfrissebb hírei