Bejelentkezett be a bajnoki címért a HC DAC


Idegenben verték a cseh bajnokot a dunaszerdahelyi lányok!

A cseh-szlovák közös lebonyolítású női kézilabda-bajnokság (MOL Extraliga) 18. fordulójában a dunaszerdahelyi HC DAC egyik legnagyobb riválisához utazott, a cseh Baník Mosthoz. A sárga-kékek a második helyről várhatták a rangadót, és egy esetleges győzelemmel a vezetést is átvehették a tabellán.

Debre Viktor együttese gyorsan megszerezte a vezetést, amire az idén a Bajnokok Ligájában is vitézkedő Most három góllal válaszolt. A hazaiak öt perc után 5-1-re is vezettek, a mérkőzés eleje nem indult valami fényesen a csallóközi együttesnek.

A sárga-kékek azonban hiába kerültek négygólos hátrányba nagyon hamar, nem zuhantak össze, és a kilencedik percben már egy gólra is felzárkóztak a hazaiakra.

Ezt követően a Baník Most ugyan ismét két góllal vezettek, nem egész egy perc leforgása alatt a DAC ledolgozta hátrányát Natália Némethová és Juhos Kata góljaival. A hazaiak vezetőedzője kénytelen volt időt kérni.

A hazai időkérést követően a sárga-kékek remekeltek, sorozatban négy gólt dobtak , amivel már a DAC-nál volt a négygólos előny.

A hazaiak viszont a hajrára összekapták magukat, és egy gólra visszajöttek, de egyenlíteniük nem sikerült. Az első félidő hajrájában a sárga-kékek őrizték előnyüket, végül két góllal bizonyultak jobbnak az első játékrészben.

Szünetről visszatérve is szorosan alakult az eredmény, a hazai Most a 35. percben Kroftová révén egy piros lapot is bezsebelt, ami a hajrára komoly veszteséget jelentett a cseheknek.

A sárga-kékek a 39. percre ismét növelni tudták előnyüket,és négy góllal megléptek.

A hazaiak nem tudták tartani a sárga-kékeket, a 42. percben már hat góllal is vezettek Bízikék. Negyedórával a vége előtt a csehek ugyan négy gólra csökkentették hátrányukat, de ennél közelebb már nem tudtak kerülni a sárga-kékekhez.

A dunaszerdahelyi lányok pazar utolsó negyedórát produkálva valósággal átgázoltak a cseh bajnokon.

Hét perccel a vége előtt Debre Viktor tanítványai már nyolc góllal is vezettek. A végén még a DAC egy góllal növelte előnyét, és szenzációs különbséggel, kilenc góllal győzte le a Baník Most együttesét.

“A remek forma mellett a szerencse is mellénk szegődött ma este. A védekezésünk és a támadásunk is végig hatékonyan működött. Emellett az egész csapat az igazán jó arcát mutatta. Ma délután a szerencse is mellénk szegődött, mert kapufáink is mind befelé pattantak. Ennek ellenére is jobbak voltunk a házigazdánál. Nagyon örülünk a győzelemnek, büszke vagyok a csapatra!” - nyilatkozta Debre Viktor vezetőedző.
A sárga-kékek ezzel a győzelemmel ideiglenesen átvették a vezetést a tabellán.

A HC DAC sorozatban hetedik sikerüket könyvelhette el a MOL Extraligában, és jócskán megnőtt az esélye a bajnoki címre, mivel a Baník Most, Vágsellye, Nagymihály hármassal már nem találkoznak a hátralévő négy fordulóban.

MOL Extraliga, cseh-szlovák női kézilabda-bajnokság, 18. forduló:
DHK Baník Most – HC DAC Dunaszerdahely 29-38 (14-16)

DAC gólszerzői: Erika Rajnohová 7, Élő Beatrix 6, Juhos Kata 5, Eliška Desortová 4, Sári Barbara 4, Kristína Pastorková 4, Natália Némethová 3, Pénzes Mónika 3, Hornyák Bernadett 1, Bízik Réka 1

Forrás: szurkolo.sk

A rovat legfrissebb hírei