Bowman Jr. 35 pontja ellenére kikapott Pozsonyban Komárom


A komáromi férfi kosárcsapat az előző szezon bajnokához, az Interhez látogatott.

A pozsonyiak bajnokhoz méltón kezdték az összecsapást és az első két negyedben nem sok esélyt hagytak az MBK-nak. A komáromiaknál most sem volt ott a sérült Tomić, Nini Gabriel és Stamenkovič sem. De nem tudta vállalni a játékot a Privigyén megsérülő Bolek sem, visszatért viszont a pályára a betegségéből már-már felépülő Nenad Miloševič. Viszont a rutinos irányító érkezésével is csak nyolc hadra fogható játékosa maradt a vendégeknek, ami meg is látszott az első húsz percben. A félidőben 55-27 volt az állás.

A harmadik negyedben alaposan magára talált Miles Bowman Jr., aki csak ekkor húsz pontot dobott. Ezzel meg is tudta közelíteni ellenfelét Komárom, de 15 pontnál megrekedt a felzárkózás. Végül az utolsó játékrészt is megnyerték a hazaiak, így 95-77 lett a vége. Bowman egyébként remek napot fogott ki 35 pontja mellett 8 lepattanót is összeszedett, így ő lett a mezőny legjobbja.

"Ez a második meccs, amelyet nyolc játékossal kellett lejátszanunk. Bolek helyett most Miloševič játszott, aki lázas beteg volt egy hétig. Sok sérültünk van, a kulcsemberek közül Tomić és Stamenković is hiányzik. Ez a sok sérülés az oka annak, hogy ilyen felállásban játszunk" – nyilatkozta a lefújás után Aleksandar Vržina, a vendégek edzője.

Bowman Jr. így értékelt: "Megterhelő mérkőzés volt, ahol a második félidőben sokkal agresszívebben játszottunk, mint az első húsz percben. Egy csapatként küzdöttünk a szünet után, 13 pontig fel is tudtunk zárkózni, de tovább már nem ment. Nekem jól ment a pontszerzés, de ez a vereség miatt nem olyan fontos. Büszke vagyok a csapatra, hogy a megtizedelt keret ellenére nem adtuk fel, amikor úgy tűnt, hogy egy komolyabb vereségbe szaladhatunk bele. Az erőviszonyokat nézve egy egészen elfogadható vereség lett belőle."

Szlovák férfi kosárlabda bajnokság:

Inter Bratislava – MBK Rieker COM-Therm Komárom 95-77 (26-17, 29-10, 20-33, 20-17)
Pozsony, 271 néző, v.: Ženiš, Margala, Gacík

Inter: Baťka 16, Abrhám 14, Funderburk 14, Skinner 13, Bulatovič 6 (Alcegaire 11, Ihring 9, Körner 6, Hlivák 3, Kozlík 3)
Komárom: Bowman 35, Hayes 12, Ray 12, Pipíška 9, Miloševič 7 (Halmeš 2, Stojanov, Marchyn)

Fotó: basketliga.sk-Vladimír Dorňák

A rovat legfrissebb hírei