Divković lesz a nyerőember vasárnap?
A fiatal horvát támadó ez elmúlt két szezonban egyaránt győztes gólt szerzett az Aranyosmarót ellen.
A klub honlapja a vasárnapi bajnoki előtt kérdezte a csatárt. "Bízom benne, hogy most hazai pályán is betalálok. Aranyosmaróton kétszer is feliratkoztam a góllövők közé, most azonban nehezebb feladat elé nézünk, mivel az ellenfél jó formában van, a tabella ötödik helyén állnak. Ha pályára lépek, igyekezni fogok ismét gólt lőni nekik” – kezdte Marko Divković.
Hogy mi lehet a siker kulcsa? "Gyorsabban kell játszanunk és váltogatnunk a támadásaink súlypontját. A bajnokságban mindössze két-három olyan csapat van, amely felvállalja ellenünk a nyíltsisakos futballt, a többiek hátra húzódnak védekezni. Megvannak tehát a tapasztalataink a betömörülő ellenfelekkel szemben, tudjuk, hogyan törjük fel őket. Nehéz dolgunk lesz, de ha sikerül felgyorsítani a játékunkat, akkor otthon tartjuk a három pontot. A hazai környezet mindenképpen előnyünkre válik, mert a szurkolók rengeteg erőt adnak és kedden azt is láthattuk, hogy a játéktér jó állapotban van" - folytatta az idei bajnokságban még gól nélkül álló támadó.
Divković az eddigi 11 forduló alatt nyolcszor játszott és összesen 340 percet töltött a pályán.
Fotó: facebook.com/fcdac
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: fc-dac-1904, dac, dunaszerdahely, fortuna-liga, labdarúgás, marko-divković