Remekeltek és kilenc meccset nyertek a jókaiak


A győzelmet győzelemre halmozó jókaiak sikerével fejeződött be a Galántai Területi Futballszövetség hagyományos teremfoci-sorozatának idei második tornája

A tornán ez alkalommal az idősebb diákok (U15) küzdöttek a terembajnoki címért, a vándorserlegért, az egyéni díjakért.

A galántai városi sportcsarnokban zajlott megmérettetésen a Galántai járás tíz csapata állt csatasorba. A körmérkőzéses rendszerben rendezett tornán a Farkas Ádám edző által irányított jókaiak vitték a prímet. Említést érdemel, hogy a tornaelső hálója a kilenc összecsapáson csupán négyszer rezdült.

„A rend kedvéért jegyzem meg: vegyes csapat a miénk. A korosztályos kolletívák esetében a szomszédos illésházaiakkal kooperálunk. A két település fociutánpótlása fele-fele arányban a Galántai és a Dunaszerdahelyi Területi Bajnokságban csatázik a pontokért. A IV. ligás ificsapatunk pedig a kerületi negyedik vonal Délkeleti csoportjában szerepel. Hazai környezetben zajlanak az edzések, vendéglátóként pedig a település nevét viselő csapat pályáján rendezzük a mérkőzéseket. A falvakban kevés a gyerek. Tapasztalatból mondom, játékosínség idején a fiatalok, konkurencia híján, nem vették komolyan az edzéseket. Mi a fúzióval valójában versenyhelyzetet teremtettünk. A jövőben szeretnénk a korosztályos együttesek megnevezésében is jelezni a két község klubjának az összefonódását” – avatott be minket a részletekbe Deák Zoltán, a jókai futballklub elnöke. Megtudtuk, az utánpótlás képzésére nagy hangsúlyt fektetnek.

„A galántai megmérettetésre egy tornán, valamint tornatermi edzésekkel készültünk. Ügyesek voltak a srácok, a legapróbb részletekre is odafigyeltek. Dominanciájukat Nagy Balázs különdíjjal nyomatékosította. Egyébként március elején négynapos edzőtáborozást is szervezünk a fiataloknak” – fogalmazott a klubelnök.

A szervezők az erőpróba első három helyezettjét kupával és emléklappal, a tornaelsőt pedig vándorserleggel jutalmazták. Különdíjat kapott a mezőny legjobb kapusa, mezőnyjátékosa és góllövője. A mátyusföldiek teremtornáinak sorozata március 4-én az U13-as korosztály megmérettetésével folytatódik.

TORNAKRÓNIKA

IDŐSEBB DIÁKOK (U15) XV. KOROSZTÁLYOS TEREMBAJNOKSÁGA A GALÁNTAI TERÜLETI FUTBALLSZÖVETSÉG ELNÖKÉNEK SERLEGÉÉRT


Végeredmény:
1. Jelka 27 pont
2. Trstice 24
3. Váhovce 21
4. Pata 15
5. Dolné Saliby 14
6. Galanta B 13
7. Veľká Mača 8
8. Pusté Úľany 6
9. Matúškovo 4
10. Abrahám/Hoste 3.

A győztes csapat:
Richard Holubický, Adrián Michálek, Molnár Attila, Marczel Péter, Jakub Valentík, Nagy Balázs, Tomáš Doboš, Angyal Márk, Andrej Janega, Charles Osarogiagbon, Zoltán Šipoš, Timotej Putec, Viczián Péter, Marczel Norbert, Tési János. Edző: Farkas Ádám.

Díjazottak:

legjobb kapus: Marián Ščastný (vágai)
legjobb mezőnyjátékos: Nagy Balázs (Jókai)
legjobb góllövő: Győri Benjámin (nádszegi, 19 gól).

Forrás: ujszo.com

A rovat legfrissebb hírei