Komáromban elmaradt a címvédés


Nem tudták megvédeni címüket a komáromi röpisek

A komáromiak (pirosban) nem tudták megismételni vasárnap az elődöntőben nyújtott teljesítményüket (Fotó: svf.sk)

Kétszettes előnyből veszítette el röplabda Szlovák Kupa vasárnapi fináléját a komáromi férfiröplabda-csapat.

A komáromiak a szombati elődöntőt a nagy rivális TJ Spartak Myjava együttesével vívták, amely felett a vártnál könnyebben (3:1) győztek.

A Duna-partiak keményen szerváltak és hatékonyan blokkoltak, a myjavaiak nem tudták felvenni a ritmust az első játékrészben (25:13). A másodikban annál is inkább, a kiegyenlített hajrában egyenlítettek az erdőhátiak (26:28). A harmadik szett felétől a komáromiak pontosabbak lettek, különösen adogatásban és támadásban, és koncentrált játékkal 25:20-ra nyerték a játszmát – 2:1. A negyedik szett a lengyel Lukasz Szarek hatalmas szerváival kezdődött, és a myjavaiak már nem tudták megállítani Ogurčákékat. A játékrészt a komáromiak nyerték 25:18-ra, a mékőzést pedig 3:1-re, ami a döntőbe jutást jelentette.

Gabriel Chochoľak vezetőedző elégedett volt: „Amit megbeszéltünk, a fiúk a meccsen teljesítették. Jól szerváltunk, hatékonyan védekeztünk, végig fegyelmezetten játszottunk. Nagyon örülök. A döntőre úgy készülünk fel, hogy sikeresek legyünk.”

Ez pedig sokáig úgy tűnt, maradéktalanul így is lesz. A másik elődöntőben a pozsonyi VKP-t 3:2-re verő eperjesiek ellen simán hozták a komáromiak az első két szettet (25:13, 25:17). A harmadik játszmában kissé alábbhagyott a Duna-partiak koncentrációja. Ráadásul megsérült Maroš Kasperkevič, az első számú feladójuk, akkortól pedig mintha elbizonytalanodtak volna a Szlovák Kupa címvédői. Az eperjesiek egy laza (25:19) és egy végletekig kiélezett szett (32:30) után kiharcolták a sorsdöntő, ötödik játszmát. Ebben a továbbra is lendületben levő keletiek végig vezettek. Chochoľak edző pedig továbbra sem szavazott bizalmat a cserepadon ülő, saját nevelésű játékosoknak. Így az eperjesiek nagy különbséggel, 15:4-re győztek, ezzel pedig 3:2-vel elhódították a Szlovák Kupát.

„Nagyon sajnálom a történteket, de ilyen meccsekért találták ki a sportot. Kasperkevič sérülése nagyban befolyásolta a meccset. A fiúk érezték, hogy valami extrát kell nyújtaniuk, amiből nagyon sok hiba következett. Azt kértem a fiúktól, hogy egyszerűen játsszanak, ami a negyedik szettben meg is valósult. Élvezetes meccs volt, kár a végeredményért” – nyilatkozta Chochoľak a Joj Šport riporterének.

forrás: újszó.com

A rovat legfrissebb hírei