Újabb felvidéki győzelem a budapesti MMA gálán


Papp Lajos második profi meccsét is megnyerte február 4-én a Real Fight Aréna nagyszabású budapesti MMA gáláján

A főmérkőzésen a nyitrai Dobiáš “Sámán” Michal Veréb Istvánnal csapott össze. Dobiáš nyakfojtással (guillotine choke) kényszerítette feladásra ellenfelét.

A komáromi Wolf Fight Klub védence, Papp Lajos pedig immáron a második profi MMA mérkőzésén bizonyíthatta felkészültségét. Farkas Péter edző neveltje Kiss Lászlóval csapott össze.

“Lajosnak ez volt a hetedik mérkőzése, de csak egy meccsen volt szükség a pontozóbírókra. Egy híján kiütéssel győzött mindig.”- hangsúlyozta Farkas Péter.

A komáromi tehetség pillanatok alatt földre vitte ellenfelét, megsorozta, a bíró pedig véget vetett az összecsapásnak.

A hétvége legkiemelkedőbb történése, hogy Lajosra felfigyelt Európa legnagyobb MMA szervezete a lengyel KSW. Ők szervezik a legszínvonalasabb gálát európai szinten. Hatalmas lépés ez, hiszen nagy a hiány a 93 kilót és a nehézsúlyt váltogatni tudó küzdősportolókból.

A nehézsúlyban Papp Lajos egy lépéssel közelebb került a bajnoki címhez. A 25 éves felvidéki versenyző elmondása szerint senki sem állt ki ellene a 93 kilogrammban, ezért felvállalta a nagyobb kategóriát, és már az első menetben kiütötte ellenfelét.

A gálaest folyamán összesen 10 magyar lépett ringbe a Real fight, a K1 és az MMA szabályrendszerében. Ebből hatot – négyet KO-val, kettőt pedig pontozással – nyertek a hazai versenyzők.

forrás: szurkolo.sk


A rovat legfrissebb hírei