Vida Máté: Nagyon jól érzem magam Dunaszerdahelyen


A DAC-ból a magyar válogatottba behívott középpályással Zelinka Ildikó beszélgetett a DIGI Sport napindító műsorában, a Reggeli Startban.

Vida az utóbbi napokban lejátszott válogatott mérkőzések kapcsán elmondta, hogy Horvátország ellen sajnos csak néhány percig örülhetett, hiszen gyorsan bekapták az első gólt és utána saját magukat verték meg. Véleménye szerint ehhez nyilván köze volt annak is, hogy Modrić szintű klasszisok ellen kevesebb idejük van felmérni egy-egy helyzetet a pályán. Az Azerbajdzsán elleni találkozót illetően kifejtette, hogy jól kezdett a csapat és érzése szerint csak a 70. perc után jöttek elő a problémák, amikor fizikálisan és mentálisan is elfáradhattak. A Wales elleni meccsre bizakodóan tekint, de nehéz összecsapásra számít. A lehetséges taktikáról nem mondott sokat, hiszen ezt Marco Rossiék dolgozzák majd ki.

A DAC-ról a futballista elmondta, hogy nagyon jól érzi magát a Felvidéken, hiszen rengeteg magyar szurkoló előtt szerepelhet hétről hétre és reméli egy esetleges későbbi klubváltása is ilyen jól sikerül majd, de ez nem lesz egyszerű. A továbbiakban hasonló teljesítményt akar nyújtani és bizonytani a klubjában és a válogatottban is. A szerdahelyiekkel a bajnoki címért szeretne küzdeni és minél jobb eredményeket elérni a Csallóközben.

A teljes beszélgetés itt nézhető vissza.

Fotó: Facebook

A rovat legfrissebb hírei