1000 gyermek szurkolt Komáromban


Hazai győzelmekkel erősítette meg második helyét a komáromi röplabdacsapat

A második mérkőzésen a Rieker UJS Komárno csapata 3:1-es győzelmet aratott hazai pályán a Projekt RD SVF csapata ellen a röplabdások Niké Extraligájában. Az első mérkőzést, amely kedden került megrendezésre, szintén a komáromiak nyerték 3:0 arányban.

A szerda délelőtti találkozó, 2023 január 25-én 10:30 órás kezdettel különleges és egyben nagyszerű alkalom volt ahhoz, hogy a komáromi klubmenedzser minél több szurkolót csábítson a városi sportc sarnokba. Az egyedülálló rendezvény a "Röplabdára megy az iskola" projekt keretein belül valósult meg, ahol a komáromi VK Spartak UJS röplabda klub nagyon pozitív visszajelzésekkel találkozott a Komáromi járás és Komárom városának iskoláitól. A projektbe 1000 gyermek kapcsolódott be 19 iskolából!  A rendezvény egyedülálló volt. "Ezúton is szeretnénk a klub nevében megköszönni az összes iskolának a részvételt és az együttműködést, öröm volt velük kommunikálni! Az esemény nagyon sok pozitív visszajelzést kapott a mérkőzés előtt, közben és után is az egész sportolói közösségtől. Alapvetően az oktatás keretein belül a gyermekeknek szólt, ugyanúgy, ahogy színházba vagy koncertekre járnak, ezúttal a saját szemükkel láttak egy profi extraligás mérkőzést. Egyedülálló rendezvény részeseként, különleges élményekkel gazdagodtak és megismerté k a röplabda sportágat egy igazi tétmérkőzésen." - nyilatkozta a rendezvény főszervezője, egyben a sport, kommunikációs és marketing klubmenedzser Mihalička Róbert.

A gyermekek számára különböző játékok voltak, az alapiskolás diákok sajátkezűleg több tucat transzparenst és szurkolói táblát készítettek, az iskolák ajándéktárgyakban részesültek, több száz gyermek szerzett aláírást a kedvenc játékosoktól, példaképektől a mérkőzés utáni autogram osztáson.

Nagyszerű rendezvény a komáromi klubtól, akik egyben az aktuális Szlovák bajnokok, Szlovák kupagyőztesek 2022-ben, MEVZA Közép-európai röplabda liga és az európai CEV Challenge Kupa résztvevői, ahol például a híres görög  Olympiacos Piraeus csapata ellen játszottak, akik minden idők 4. legjobb röplabdacsapata a világon.

forrás: bumm.sk

A rovat legfrissebb hírei