Íme, a Fortuna Liga tavaszi menetrendje


Február közepén folytatódik a szlovák első osztályú labdarúgó bajnokság

A 2022-as futballősz november 24-én, csütörtökön ért véget a DAC számára a Ružomberok elleni hazai összecsapással. A meccset követően a játékosok még december 2-ig, péntekig edzettek, majd következett a szünet.

A sárga-kékek téli felkészülése január 5-én vette kezdetét, míg a bajnoki találkozók február 12-én, a Slovan elleni rangadóval indulnak a sárga-kékek számára. Az idény utolsó fordulóját május 20-án rendezik. A tavasz során egy válogatott szünet is vár a labdarúgókra, méghozzá március végén.

A 2022/23-as bajnoki szezon tavaszi felében az élvonal szereplői összesen 14 fordulót abszolválnak – az első négyet az alapszakasz, a fennmaradó tízet pedig a rájátszás keretében. A bajnoki idény alapszakaszának 22 fordulója után a tizenkéttagú mezőny felső- és alsóházra oszlik. Az elsőben a bajnoki címért, a másodikban pedig a bennmaradásért folyik majd a harc. A párosításokról a 22. forduló utáni állás dönt.

A lentebb található menetrendben nincsenek feltüntetve a rájátszásbeli televíziós közvetítések, amelyek eddig nem ismertek és az egyes mérkőzések más napon való megrendezését is jelenthetik. A televíziós találkozók a tavasz folyamán is pénteken és vasárnap kerülnek megrendezésre. Ez alól csak az alapszakasz és a rájátszás zárófordulói a kivételek, amelynek mérkőzései a bajnokság szabályosságának megőrzése érdekében egyidőben zajlanak.

Pillanatnyilag csak az első négy tavaszi forduló pontos programja ismert, amelyek során a DAC egy esetben szerepel majd a televízióban.
 
A 2022/23-as bajnoki idény tavaszi részének menetrendje:

19. forduló, 2023. február 12., vasárnap, 17:30 ó: DAC-Slovan (a Dajto élőben közvetíti)
20. forduló, 2023. február 18., szombat, 15:00 ó: Michalovce-DAC
21. forduló, 2023. február 25., szombat, 15:00 ó: DAC-Skalica
22. forduló, 2023. március 4., szombat, 16:30 ó: Ružomberok-DAC
A FL rájátszásának 1. fordulója: 2023. március 11.
A FL rájátszásának 2. fordulója: 2023. március 18.
A FL rájátszásának 3. fordulója: 2023. április 1.
A FL rájátszásának 4. fordulója: 2023. április 8.
A FL rájátszásának 5. fordulója: 2023. április 15.
A FL rájátszásának 6. fordulója: 2023. április 22.
A FL rájátszásának 7. fordulója: 2023. április 29.
A FL rájátszásának 8. fordulója: 2023. május 6.
A FL rájátszásának 9. fordulója: 2023. május 13.
A FL rájátszásának 10. fordulója: 2023. május 20.
 
A kiesés elleni selejtező (a FL 11. és a második liga 2. helyezettje között), illetve az Európa-ligába való bejutásért zajló esetleges play-off (a végső sorrend 4. - 7. helyezett csapatai számára, ha a Slovnaft Cup győztese a dobogón végez):

1.forduló: 2023. május 23.
2.forduló: 2023. május 27.

Forrás: parameter.sk

A rovat legfrissebb hírei