A magángimi váratlan diadala


Kosárlabdával folytatódott a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnoksága

A galántai Kodály Zoltán Gimnázium fogadta az intézmény falai között a létszámban eddig legtöbb csapatot felvonultató mezőnyt: a fiúknál nyolc, a lányoknál hat résztvevőt jegyeztek, s ilyenre 2014 óta nem volt példa.

A lányoknál a papírforma érvényesült. Ahol megjelennek a somorjai Madách Gimnázium kosarasai, ott kevés pontot szereznek az ellenfelek. Az extraligás női csapat hátországából érkező gimnazista lányok ezúttal is kimagaslottak a mezőnyből, ráadásul soraikban szerepelt a torna legjobb kosarasának választott Slama Tilda, aki a somorjai felnőtt együttesben is letette már a névjegyét, s csapattársai között voltak mások is, akik már belekóstoltak a szlovák élvonalba.

A fiúk szorosabb csatát vívtak a helyezésekért. Végül meglepetéssel zárult a torna, mert a döntőben a dunaszerdahelyi Magángimnázium 9:2-re lelépte a szintén dunaszerdahelyi Középfokú Sportiskola gárdáját.

„Csapatunk legyőzte ugyan a komáromi Selye-gimit, de aztán elfogyott a szufla, s mind a Vámbéry-gimitől, mind a Madách-gimitől kikapott – jegyezte meg a mátyusföldiek szerepléséről Kovács Péter házigazda, a bajnokság jelenlegi koordinátora. – A másik ágról került a döntőbe a két dunaszerdahelyi fiúcsapat, s ott a magángimisek a torna legjobbjának kihirdetett Fekete Sebestyén vezérletével visszavágtak a csoportbeli 7:4-es vereségért a sportiskolásoknak. Legmesszebbről a rimaszombati Tompa Mihály Református Gimnázium fiúcsapata érkezett, és a korai kelés ellenére a pályán is bírták, s nem mentek haza üres kézzel, mert egyszer győzni is tudtak. Kellemes, jó hangulatú napot töltöttünk együtt, a sport ismét összekapcsolt bennünket, ráadásul kétéves kihagyás után találkozhattunk, aminek a kollégák és a diákok egyaránt örültek. Köszönet mindenkinek, hogy ideutazott, és hozzátett valamit a torna sikeréhez.”

Eredmények

Fiúk tornája,

A csoport:
Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta–Selye János Gimnázium, Komárom 12:7
Kodály-gimi–Vámbéry Ármin Gimnázium, Dunaszerdahely 6:13
Kodály-gimi–Madách Imre Gimnázium, Somorja 7:13
Selye-gimi–Vámbéry-gimi 15:1
Selye-gimi–Madách-gimi 14:10
Vámbéry-gimi–Madách-gimi 5:9.

Sorrend:
1. Selye-gimi 5 (+13)
2. Madách-gimi 5 (+6)
3. Vámbéry-gimi 4 (-11)
4. Kodály-gimi 4 (-8).

B csoport:
Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely–Magyar Gimnázium, Pozsony 16:4
Sportiskola–Magángimnázium, Dunaszerdahely 7:4
Sportiskola–Tompa Mihály Református Gimnázium
Rimaszombat 14:5, Pozsony–Magángimi 3:9
Pozsony–Tompa-gimi 8:9
Magángimi–Tompa-gimi 11:6.

Sorrend:

1. Sportiskola 6 (+24)
2. Magángimi 5 (+8)
3. Tompa-gimi 3 (-13)
4. Pozsony 3 (-19).

Elődöntő:
Selye-gimi–Magángimi 2:14
Madách-gimi–Sportiskola 2:6.

Döntő:
Magángimnázium–Sportiskola 9:2.

Végeredmény:
1. Magángimnázium, Dunaszerdahely,
2. Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely,
3. Selye János Gimnázium, Komárom és Madách Imre Gimnázium, Somorja.

A torna legjobb játékosa: Fekete Sebestyén (Magángimnázium).

A győztes csapat: Fekete Sebestyén, Marsal Márton, Gányovics Ádám, Ivan Tamás, Béhr András, Zsigárcsik Gábor, Gajdosik Roland, Nagy Zsolt, Sárkány Gábor, Márkus Barnabás. Kísérő tanár: Farkas Norbert.
 
Lányok tornája:

A csoport:
Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely–Selye János Gimnázium, Komárom 12:4
Sportiskola–Magángimi, Dunaszerdahely 12:7
Selye-gimi–Magángimi 5:7.

Sorrend:
1. Sportiskola 4 (+13)
2. Magángimi 3 (-3)
3. Selye-gimi 2 (-10).

B csoport:
Magyar Gimnázium, Pozsony–Madách Imre Gimnázium, Somorja 1:35
Pozsony–Vámbéry Ármin Gimnázium Dunaszerdahely 5:8,
Madách-gimi–Vámbéry-gimi 31:2.

Sorrend:
1. Madách-gimi 4 (+63)
2. Vámbéry-gimi 3 (-26)
3. Pozsony 2 (-26).

Elődöntő:
Sportiskola–Vámbéry-gimi 25:10
Magángimnázium–Somorja 4:18.

A 3. helyért:

Magángimnázium–Vámbéry-gimi 26:5.

Döntő:

Madách-gimi–Sportiskola 18:4.

Végeredmény:
1. Madách Imre Gimnázium, Somorja,
2. Középfokú Sportiskola, Dunaszerdahely
3. Magángimnázium, Dunaszerdahely.

A torna legjobb játékosa: Slama Tilda (Madách-gimi).

A győztes csapat:
Slama Tilda, Lelkes Anna, Takács Tamara, Ágh Emma, Pellérdi Petra, Kovács Rebeka, Németh Emma Luca, Šimlovics Gréta. Kísérő tanár: Bott Andrea.

forrás: ujszo.com

A rovat legfrissebb hírei