Iván Alex távozóban, Tumma Gergely akár hosszabbíthat is
Alíg kezdődött meg a felkészülés Nagyszombaton, máris úgy tűnik, hogy változások várhatóak
Tumma Gergelynek (fekete-pirosban) a sajtóhírekkel ellentétben nem mutatott ajtót a Spartak
Iván Alex valószínűleg távozik január folyamán a nagyszombati Spartak labdarúgócsapatától, míg csapattársa, Tumma Gergely helyzete a médiában megjelent információkkal ellentétben messze nem ilyen egyértelmű.
Vasárnap több szlovák forrás is közölte a hírt, miszerint a Fortuna Ligában szereplő nagyszombati Spartak keretéből kikerült három játékos, Iván Alex, Tumma Gergely és Kelvin Boateng nem utazott el a csapattal a máltai felkészülésre és a klub lehetővé tette számukra az eligazolást.
A két magyar nemzetiségű játékost mi is megkerestük a sajtóhírek kapcsán, és mindketten elmondták nekünk, hogy ez így nem teljesen fedi a valóságot.
A dunaszerdahelyi nevelésű Iván Alex egyelőre még nem szeretett volna részletekbe bocsátkozni, de azt elismerte, hogy levegőben lóg a távozása. „Nem úgy van, ahogy leírták, de csapatot váltok, ez több mint valószínűˮ – árulta el a 25 éves szélső, aki az idei szezonban eddig nyolc bajnoki mérkőzésen kapott szerepet Nagyszombatban.
A feketenyéki Tumma Gergely diákkora óta a Spartak játékosa. A 22 éves középhátvéd két éve 18, tavaly pedig 19 bajnoki mérkőzésen kapott szerepet a csapatban, az aktuális szezonban viszont (részben sérülése miatt is) csak háromszor lépett pályára.
„Nyáron lejár a szerződésem a Spartaknál, amit még nem bontottam fel és nem is fogok. Emiatt semmi értelme kölcsönbe távoznom valahova a következő fél évben, hiszen ennyi erővel már most eligazolhatnék. Annyiban egyeztünk meg a klubommal, hogy több játéklehetőségre vágyom, és ha erre egy másik klubnál, akár Szlovákiában, akár külföldön lehetőségem lesz, akkor megpróbáljuk elintézni a klubváltást.ˮ
Tumma elárulta, az is egy teljesen reális opció, hogy hosszabbít a nagyszombatiakkal. „Lehet, hogy hosszabbítani fogok, fél évre távozok valahova kölcsönbe, aztán nyáron visszatérek a nagyszombati csapathoz. Nem tudnám százalékban kifejezni, hogy erre mennyi az esély, de megpróbálunk megegyezni a klubbal, és ha mindketten elégedettek leszünk az eredménnyel, akkor hosszabbítok. Ami a tavaszi kölcsönjátékot illeti: nincs prioritásom, mindegy, hogy Fortuna Liga vagy külföld, az elsődleges szempont, hogy rendszeres játéklehetőséget kapjak.ˮ
Forrás: ujszo.com
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: tumma-gergely, iván-alex, nagyszombat, spartak, fortuna-liga