Mezőkövesdre igazol a Slovan magyar védője


Guzmics Richárd januártól az OTP Bank Ligában szereplő klub védelmét erősíti.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Guzmics Richárd közel került ahhoz, hogy Mezőkövesdre igazoljon. A magyar klub most hivatalos honlapján jelentette be, hogy aláírta az előszerződést a pozsonyi Slovan magyar válogatott hátvédjével.

"Öt és fél éve már külföldön játszom. Kuttor Attila már régebben is jelezte, hogy szívesen látna csapatában. A múltban konkrétumokig nem jutottunk, azonban volt csapattársam hívásai egyre jobban felkeltették az érdeklődésemet. Tárgyalni szeptembertől kezdtünk el. Hiányzott, hogy Magyarországon legyek, hiszen ahogyan említettem, hosszú légiós időszak áll mögöttem. A Mezőkövesd játélstílusa és az a futball, amit játszik, rendkívül tetszik, és úgy gondolom, hogy teljes mértékben passzol hozzám. Kuttor Attila személye perdöntő volt, hiszen vele együtt futballozhattam a Haladásban. Egymás mellett játszottunk, nagyon sokat segített, igazi mentor volt. Azt várom, hogy a közös munkánk hasonlóan sikeres legyen, mint Szombathelyen, ahol bronzérmet szereztünk együtt" – nyilatkozta a Mezőkövesd weboldalán a bekk.

Guzmicsot az év végéig szerződés köti a Slovanhoz. A szezonban eddig 3 bajnokin 199 perc jutott neki, volt amikor a másodosztályban, a tartalékcsapatban kapott csak lehetőséget. A védőt nem nevezték az Európa-liga csoportkörére sem.

Fotó: mezokovesdzsory.hu

 

A rovat legfrissebb hírei