Meglepetések Somorján


Régi kerékvágásába kerül az évente ismétlődő somorjai sportgála

2019-ben Méry Tamás, az STK labdarúgója volt a közönségdíjas (Szinghoffer Mátyás felvétele)

Két év kihagyás után, a csallóközi város művelődési házában ismét megrendezik az idei sportolói ankét ünnepélyes eredményhirdetését.

2020-ban nem is volt szavazás az év legjobbjaira, tavaly szavaztak ugyan, de elmaradt a szokásos eredményhirdetés, és minden klubba külön vitték el a díjakat.

„Pontosabban én voltam a díjátadó – pontosít Duducz Tibor főszervező, a képviselő-testület ifjúsági és sportbizottságának elnöke – Meglepetéseket, újdonságokat is kínál idei gálánk, erről azonban nem szeretnék elárulni semmit, akárcsak a kialakult sorrendről. Minden kiderül az est folyamán. Ami változatlan: ismét kihirdetjük a legjobbakat a két egyéni kategóriában: a 15 éven aluli diákok és a 20 éven aluli juniorok mezőnyében. Külön díjat kap a legjobb somorjai csapat, és ismét volt közönségszavazás is, mely városunk Facebook-oldalán zajlott. Annyit elárulok, hogy óriási volt a szavazási kedv, ankétunk több mint húszezer embert szólított meg, és nagyon szorosan alakult a befutó. Hagyományosan mind a kilenc somorjai sportklubból ketten adhatták le voksukat a legjobb három sportolóra, de saját versenyzőjük nem lehetett közöttük. Bizottságunk tagjai is szavaztak, s az összeadott pontokból állt össze a végső sorrend.”

Aki ismeri a somorjai sportélet idei történéseit, az biztosan sejti, hogy ki lesz az egyik ankét győztese. Nem mindennap van világbajnoka a csallóközi városnak...

Forrás: ujszo.com


A rovat legfrissebb hírei