Újabb magabiztos dunaszerdahelyi győzelem


Sorozatban negyedik bajnokiját is megnyerte a HC DAC

Hazai pályán folytatta győzelmi sorozatát a dunaszerdahelyi együttes a női kézilabda-bajnokság szombat esti fordulójában. Debre Viktor együttese a cseh Kynžvart csapatát győzte le magabiztosan egy szoros első félidő után a második félidőben magabiztosan tartották otthon a fontos két pontot. A dunaszerdahelyi sárga-kékek nagy lendülettel kezdték a mérkőzés és 4-1-re is elhúztak, a cseh ellenfél azonban háromgólos hátrányát is ledolgozta.

Ezt követően pedig egy szoros csata alakult ki a felek között, a hazaiak az első játékrészben hullámzó teljesítményükkel nem tudtak nagyon meglépni a cseh ellenfelüktől. Az első félidő végére a vendégek a vezetést is átvették, de végül a sárga-kékek fordítottak és kétgólos előny építettek ki a szünetre.

Fordulást követően a dunaszerdahelyiek jól kezdtek és hat góllal is megléptek a házigazdák. A folytatásban Bízikék egyre inkább növelték előnyüket és a 41. percben már nyolc gól is volt a sárga-kékek előnye. A csehek nem nagyon tudták tartani a lépést a hazaiakkal, tíz perccel a vége előtt már tízgólos előnyben is voltak a házigazdák. A találkozó végére a Kynžvart csökkenteni tudta hátrányát és végül a DAC nyolc góllal bizonyul jobbnak a cseh ellenfelétől. A DAC ezzel sorozatban negyedik bajnoki sikerét könyvelhette el és megerősítették negyedik helyüket a tabellán.

“Jó meccset játszottunk. Az első félidőben hullámzó teljesítményt nyújtottunk, ami az eredmény alakulásában is nyomon követhető. Remekül kezdtünk, ami egy kicsit meg is ijesztett, mert tudom, ezután mindig következik egy hullámvölgy a játékunkban, amikor magunkra engedhetjük az ellenfelet. Ez megtörtént most is, de meg tudtuk tartani előnyünket, és két gól előnnyel fordultunk. A második játékrész teljesen más képet mutatott, megváltozott minden. Kapusunk jól védett, remekeltünk az 5:1-es védekezésük ellen támadásban, a védekezésünk is acélosan működött. Igazi örömjátékot láthatott a lelkesen szurkoló közönség. Fokozatosan növeltük előnyünket, és abszolúte megérdemelt győzelmet arattunk. Nagyon örülök a mai teljesítményünknek!” – nyilatkozta a mérkőzést követően Debre Viktor a sárga-kékek vezetőedzője.

MOL Liga, 9. forduló:
HC DAC Dunaszerdahely - Házená Kynžvart 32-24 (15-13)

DAC gólszerzői: Bízik Réka 9, Élő Beatrix 8, Juhos Kata 4, Hornyák Bernadett 3, Natália Némethová 3, Sári Barbara 2, Mészáros Réka 1, Eliška Desortová 1, Kristína Pastorková 1

forrás: szurkolo.sk

A rovat legfrissebb hírei