Újra versenyben a gimnazisták


Két évig szünetelt, jövő héten azonban újra folytatódik a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnoksága

A koronavírusos hullámok mellékvágányra terelték az 1994 óta egyfolytában megrendezett sporteseményt, mely a legelső, ipolysági felvonása után sportáganként mindig máshol zajlott. Révész Ferenc ipolysági testnevelő rakta le az alapokat, 2013 óta Kovács Péter galántai kollégája a gimibajnokság koordinátora.

A jó hír, hogy újra versenyezni fognak a gimnazisták, mégpedig november 24-én Ipolyságon.

„Hagyományőrzők vagyunk, s ezért zajlik a honti városban a röplabdatorna, eddig is szinte mindig ott volt. December folyamán pedig nálunk, Galántán rendezzük a kosárlabdatornát – újságolta a koordinátor, aki hozzátette, hogy tavasszal a foci kerülhet műsorra. – Kiszorultunk a teremből, megyünk a levegőre és kispályára, mert a terembérlés megfizethetetlenné vált. Számításba jöhet még a jövőben az asztalitenisz és a lányfoci, ha lesz iránta érdeklődés. Minden magyar iskolát megszólítottam, s meglátjuk, ki jelentkezik egy-egy sportágra. Ami a jövőt illeti, egyedül nem hozok döntést semmiről, mindent megbeszélünk az iskolák érintett tanáraival. Mivel a kis iskolákra a jövőben is számítok, rájuk nézve nem lenne jó, ha egy helyen zajlana a bajnokság, már csak azért nem, mert diákjaik korlátozott létszáma kevesebb versenyzési lehetőséget kínálna nekik. De ez a jövő zenéje, egyelőre az a fontos, hogy újra erőre kapjon a gimibajnokság, és örüljünk annak, hogy elkezdődik a 2022-es, immár 27. évada.”

forrás: ujszo.com

A rovat legfrissebb hírei