Szégyenteljes búcsú az őszi idénytől


Gömör-nógrádi focikörkép

A hétvégén befejeződött az őszi idény a III. ligában is. Bár mindhárom csapatunk idegenben játszott, a legrosszabb rémálmainkban sem gondoltuk volna, hogy a mérleg 0 pont, s 2:13-as gólkülönbség lesz. A kirívóan rossz eredmény a téli szünetben valószínűleg cselekvésre készteti majd az érintetteket is, s nemcsak a csapatok összetételében, hanem a vezetőedzői posztokon is változásokra kerül majd sor.

Igazi rangadónak ígérkezett a rimaszombatiak bártfai vendégjátéka, hisz mindkét csapat 29 ponttal várta az őszi zárómérkőzést. A bártfaiak az előző hetekben nem mutattak túl jó formát, három hete Veszelén (Oravské Veselé) kiütéses, 6:0 arányú vereséget szenvedtek, majd odahaza kikaptak a héthársiaktól (Lipany), s csak egy pontra voltak képesek Losoncon is. A rimaszombatiak ugyan a legutóbbi fordulóban odahaza 1:0 arányú vereséget szenvedtek az éllovas iglóiaktól, de előtte négy meccset megnyertek.

Az, ami történt, valószínűleg a batyiak legrosszabb rémálmaiban sem merült fel, a hazaiak ugyanis már a harmadik percben vezetéshez jutottak, s a félidő végéig meg se állottak hat gólig.

A vendégcsapat teljesen szétesett, s ugyan a második félidőben a hazaiak teljesen visszafogták magukat, Bari Jenő védencei képtelenek voltak ocsúdni, s  a máskor mindig labdabiztos Ľupták még a batyiak számára megítélt tizenegyest is elhibázta. Végül a 88. percben 7:0-ás állásnál Oláh Kevin jóvoltából mégis összejött a becsületgól, de az utolsó gól mégis a hazaiaké lett, így a rimaszombatiak csúfos, 8:1-es vereséggel jöttek haza a keleti végekről.

Az utóbbi évek egyik legcsúfosabb vereségére még az sem lehet mentség, hogy a rózsahegyiek ezúttal mindössze egy játékost bocsátottak Bari Jenő rendelkezésére.

A losonciak Kassára, a Slávia TU otthonába látogattak, s folytatták az elmúlt hónapok pocsék teljesítményét. Akik ősszel ismételt csodát vártak Vízkeleti Jánostól és csapatától, azoknak nagyot kellett csalódniuk. A kassaiak a második félidő első felében szerezték meg a vezetést, s győzelmüket az utolsó percekben biztosították be.

A fülekiek a két másik csapattal ellentétben csak a szomszédba látogattak, ahol a meglehetősen rapszodikus teljesítményt nyújtó kálnóiak otthonában próbáltak végre ismét pontokat szerezni.

A kálnóiak három hete Varannón (Vranov nad Topľou) szenvedtek a rimaszombatiakhoz hasonlóan csúfos 8:1 arányú vereséget. Nos, a több mint 400 néző által buzdított  kálnóiak ezúttal semmit sem bíztak a véletlenre, már az 5. percben vezetéshez jutottak, majd a 11. percben emberelőnybe kerültek, miután a játékvezető a fülekiek kapusát, Párist kiállította. Sőt még tizenegyest is kaptak, amit a Páris helyére beugró Žilík nem tudott hárítani.

A félidő végén Koták második gólját is meglőve gyakorlatilag eldőlt a meccs. A második félidő hajrájában a tíz emberrel játszó vendégek iparkodtak ugyan, de ukrán idegenlégiósuknak, Lovinjuknak köszönhetően csak szépítő gólra futotta (3:1).

Az éllovas iglóiak 5:0 arányban intézték el a varannóiakat, míg az őket üldöző héthársiak Girálton nyertek (0:1), így az élen a 36 pontos varannóiak telelnek majd. A második héthársiaknak 32 pontjuk van, de egy meccsel kevesebbet játszottak.

A kassai Slávia TU elleni összecsapásukat szerdán pótolják majd. Ettől a mérkőzéstől függ majd a rimaszombatiak őszi helyezése is. A harmadik helyen 29 ponttal a bártfaiak állnak, őket 28 ponttal a varannóiak, majd az ötödik helyen a 26 pontos rimaszombatiak követik. A batyiakat üldöző kassaiaknak jelenleg 24 pontjuk van. A losonciak hónapok óta a tizedik helyen állnak, de már pontszámban beérték őket a námesztóiak (Námestovo). A fülekiek továbbra is utolsó helyen tanyáznak, s az ősszel mindössze 7 pontot szereztek.

A bajnokság a 16. fordulóval március első hétvégéjén folytatódik, s a három csapat vezetőinek fel van adva a lecke, ha teljesíteni akarják az előzetesen, az idény előtt maguk elé kitűzött terveiket, vagyis a rimaszombatiaknál az esetleges feljutást, a losonciak esetében a középmezőnyt, míg a fülekiek esetében a bennmaradást.

Forrás: szurkolo.sk

A rovat legfrissebb hírei