Kiütéses győzelem Trencsénben


Kalmár Zsolt két góllal készül a válogatottbeli visszatéréséhez

A Fortuna Liga 18. fordulójában a DAC a hajrában ütötte ki a Trencsént és nagyon fontos győzelmet arattak Csák Máté vára alatt. A hazaiak három piros lappal befejzték be a mérkőzést, míg a DAC már tíz bajnoki óta nem szenvedett vereséget és ideiglenesen a tabella élére álltak a sárga-kékek.

A szlovák labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) 18. fordulójában a dunaszerdahelyi sárga-kékek az őszi idény utolsó idegenbeli mérkőzésén léptek pályára a Trencsén otthonában. A sárga-kékek november 24-én játsszák az őszi idény utolsó bajnokiját hazai közönség előtt a MOL Arénában fogadják a Rózsahegy együttesét. A DAC számára a Trencsén elleni idegenbeli mérkőzés sem ígérkezett egy könnyű túrának, ráadásul Nikola Krstović sem állhatott Adrian Guľa rendelkezésére sárga lapos eltiltás miatt. A csallóközi együttes kezdőjében ezúttal Kalmár és Szánthó sem kapott lehetőséget, csupán a kispadon kezdtek.

A trencséniek már az első perctől kezdve kellemetlen ellenfélnek bizonyultak és nagy kedvvel is kezdték a mérkőzést a házigazdák. Adrian Guľa pedig már a mérkőzés elején kénytelen volt cserélni, hiszen játékosa Andzouana megsérült. A hazaiak rendkívül agresszív letámadásokkal próbáltak zavart kelteni a dunaszerdahelyi védelemben, ami több keményebb belépőt is tartogatott.

A mérkőzés elején láthatóan nem ízlett a sárga-kékeknek a hazaiak agresszív letámadása, a hazaiak pedig kapura is veszélyesebbek voltak, a 12. percben Gajdoš lövése nem sokkal kerülte el Petráš kapuját. Az első dunaszerdahelyi kapuralövési kísérletet a 21. percben jegyezhettük fel, de Veselovský lövése nem talált kaput. A DAC hűséges és fantasztikus szurkolótábora ezúttal is elkísérte a csapatot, hiszen a vendégszektorban minden jegy elkelt. A mérkőzés 23. percében először kellett védenie a hazai kapusnak Gavrić megpattanó lövésénél, majd az ismétlést Blackman sem tudta gólra váltani. Az első félóra végén a DAC ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást, amit Željko Gavrić jócskán a kapu fölé lőtt.

Nem sokkal az első félóra után a hazaiak nagyon közel jártak a gólhoz egy szöglet után Blackman a gólvónalról mentett. Az első félidő hajrájában a DAC is nagy helyzetet puskázott el, Pinto beadását Leginus lőtte a kapu mellé. Hat perccel a szünet előtt egy újabb kemény belépő fokozta az indulatokat, ami után Gemzický játékvezető felmuatatta a második sárga lapot a hazaiak játékosának Emekának, így számára idő előtt befejeződött a találkozó. A kiállítás után nagyon feszült lett a hangulat és a játékvezető összesen nyolc lapot is kiosztott az első félidőben. A mérkőzés első félideje azonban gól nélkül zárult Csák Máté vára alatt.

Szünetről visszatérve a hazaiak hiába játszottak emberhátrányban továbbra is aktívabbak voltak és ezáltal több veszélyt is jelentettek a DAC kapujára. A sárga-kékek mestere Adrian Guľa nem is volt elégedett a látottakkal és a második játékrész elején kettős cserére szánta el magát és pályára küldte Kalmár és Ramadan kettősét, majd a megsérülő Káčer helyére Nebyla állt be. Gemzický bíró sporttárs a második játékrészben is folytatta a lapok osztogatását. A találkozó 65. percében Stojsavljević is megkapta második sárga lapját, így számára is idő előtt fejeződött be a találkozó. A 72. percben újabb ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást a DAC, de Kalmár sem taláta el Kukučka kapuját. A sárga-kékek hiába játszottak kettős emberelőnyben, nem nagyon tudtak nyomást helyezni a Trencsén kapujára. A sárga-kékek nagyon nem találták a rést a Trencsén védelmén, sőt még komoly helyzetet sem tudtak kialakítani.

Kilenc perccel a vége előtt Gavrić egy átlövéssel próbálta meglepni a hazaiak kapusát, de lövése elkerülte a kaput. A véghajrában a DAC próbálkozott, ami meg is hozta gyümölcsét a csereként beálló Kalmár megszerezte a vezetést a sárga-kékeknek.

A találkozó utolsó perceiben pedig még egy büntetőt is megkapott a DAC, ami után a hazaiak a harmadik kiállítást is bezsebelték a találkozón. A megítélt büntetőt a DAC csapatkapitánya Kalmár Zsolt váltotta gólra. A mérkőzés legvégén Kružliak és Blackman is betatalált így a végére egy kiütéses győzelem lett.

A DAC, ha nehezen is, de begyűjtötte a nagyon fontos három pontot a Trencsén otthonában, ezzel átvették ideiglenesen a vezetést a tabellán és már tíz bajnoki óta veretlenek a bajnokságban. A sárga-kékek novemberr 24-én hazai pályán a Rózsahegy ellen zárják az őszi idényt.

Szlovák labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga), alapszakasz, 18. forduló:
AS Trencsén - FC DAC 1904 Dunaszerdahely 0-4 (0-0)

Štadión na Sihoti, Trencsén, 1576 néző, v.: Gemzický - Jánošík, Čajka
Gólszerzők: 84., 88. Kalmár, 91. Kružliak, 93. Blackman
Sárga lapok: 8. Emeka, 31. Pires, 39. Kukučka, 42., 64. Stojsavljević, 60. Hollý, 88. Bainović ill. 14. Gavrić, 29. Risvanis, 42. Dimun
Kiállítva: 40. Emeka, 64. Stojsavljević, 87. Pires

Forrás:szurkolo.sk


A rovat legfrissebb hírei