Kiütéses győzelemmel a legjobb négy közt a HC DAC


A csallóközi együttes a válogatott szünet után a Szlovák Kupában lépett ismét pályára a Galgóc otthonában HC DAC

Javában zajlik a női kézilabda Európa-bajnokság, így a nemzeti pontvadászatok szünetelnek. A dunaszerdahelyi HC DAC is csak november 19-én játszik legközelebb bajnoki mérkőzést. A szünet alatt pedig a másik honi kupasorozatban, a Szlovák Kupában léptek pályára a sárga-kékek – kedd este a Galgóc otthonában.

A Debre Viktor edzette sárga-kékek keretében több fiatal tehetség neve is feltűnt, mint például Csernyánszky Dóra és Gajdóczi Barbara. A dunaszerdahelyi lányok lendületesen kezdték a találkozót és egy nyolcgólos sorozattal indították a kupameccset.

A hazaiak első gólja a tizedik percben született meg, de akkor már a sárga-kékek előnye jelentős hét gólt volt. Az első negyedóra végére a DAC egy 11 gólos előnyt épített fel, miután 13-1-re vezettek.

A hazaiak nem nagyon tudták tartani a tempót a jóval esélyesebb dunaszerdahelyi együttessel és a DAC végig nagy fölényben játszott, ami az eredményen is meglátszott. Az első játékrész végére a DAC egy komoly, 15 gólos előnyre tett szert, így a továbbjutás kérdése lényegében az első félidőben eldőlt.

Fordulást követően sem állt le a dunaszerdahelyi gólgyár, a sárga-kékek a 40. percben már 22 gólos előnnyel vezettek. A folytatásban is egyre csak nőtt a DAC előnye, nem egész tíz perccel a vége előtt már 40 lőtt gólnál jártak a sárga-kékek.

Debre Viktor tanítványai végül nagy fölénnyel 32 góllal bizonyultak jobbnak a Galgóc csapatától és 46-14-re győztek és bejutott a Szlovák Kupa elődöntőjébe.

A DAC legeredményesebb játékosa a nyolc gólt szerző Sári Barbara volt, de 12 dunaszerdahelyi játékos is feliratkozott a góllövők közé, a fiatal játékosok közül Csernyánszky Dóra hat gólt is szerzett.

Szlovák Kupa, negyeddöntő:

HC Sporta Galgóc - HC DAC Dunaszerdahely 14-46 (7-22)
DAC gólszerzői: Sári Barbara 8, Csernyánszky Dóra 6, Pénzes Mónika 5, Natália Némethová 5, Kovács Noémi 4, Eliška Desortová 3, Mészáros Réka 3, Juhos Kata 3, Hornyák Bernadett 3, Élő Beatrix 3, Demeter Virág Orsolya 2, Kucsera Rebeka 1

forrás: szurkolo.sk


A rovat legfrissebb hírei