Megszerezte az 5. dan övfokozatot a csallóközi karatemester

Markovics János Kenji Midorival, a WKO világszervezet elnökével a legutóbbi sikeres övvizsga után

Markovics a Szlovák Shinkyokushin Karate Szövetség elnöke, valamint a Seishin Karate Klub megálmodója, vezetője és menedzsere egyben. 2022-ben kerek jubileumhoz érkezett, három évtizede hódol ugyanis a harcművészeteknek és a Kyokushin karaténak, ezalatt pedig nemzedékeket vezetett be kedvenc sportága világába. A paraméter.sk sportoldal az évforduló, valamint az 5. dan mesterfokozat elérése kapcsán kérdeztük a mestert az elmúlt időszakról.

Shihan Markovics János 5.dan – mit jelent ez számára?

Mindent, és semmit. De jól hangzik (mondja mosolyogva). Mindent mert az 5.dan mesterfokozat feltette a koronát az elmúlt harminc évre, és ez már egy elég komoly rang a karatés berkekben is. Semmit, mert ugyanaz a kíváncsiság van bennem, mint amikor elkezdtem a karatét.

Ugyanazzal az alázattal vagyok képes beállni a sorba és tanulni a mai napig, ebből a szempontból az 5.dan nem jelent semmit.

Mikor kezdett harcművészetekkel foglalkozni?

1992 szeptemberében kezdtem el járni Kobudora, ami egy régi harcművészeti stílus, fegyverekkel tanít meg bennünket harcolni. Majd ezt váltotta fel a Kyokushin karate, 1993 szeptembere volt, amikor először léptem be a magyarországi Komáromban a dojóba, amit Sensei Bodó Zoltán mester, mesterem vezet a mai napig. Sokan voltunk, emlékszem, 40-50 lelkes tanítvány a Petőfi Általános Iskolában. Akkor akinek már zöld vagy barna öve volt a mesteren kívül, Istenként tekintettünk rá. Nem is volt sok belőle. Elkezdtük járni a karate útját, több mint húszan a kezdő csoportban.

Hogy néztek ki akkor az edzések?

Kőkemény edzések voltak, testet-lelket formálók. Az akaraterőnket gyémánt keménységűre edzettük, ami jó szolgálatot tesz a mai napig. Nagyon jó csapatunk volt, imádtam edzésre járni, mindig sokat nevettünk amíg elsétáltunk az edzésre és vissza, ami kétszer négy kilométer volt. Visszagondolva jól esett, akkor annyira nem. De soha nem gondoltam arra, hogy feladom.

Honnan jött az ötlet, hogy saját klubot alapítson?

Az egyik edzés elején, amíg várakoztunk Bodó mesterre, többen beszélgettek, hogy ők is akarnak saját klubot nyitni. Én ott álltam fehér övesen, és megszületett bennem is egy döntés, hogy márpedig nekem is lesz saját klubom. A sors iróniája, hogy volt közülük, akit később én vizsgáztattam le zöld övre.

A Seishin Karate Klub pedig mostanra több Európa-bajnoki érmessel büszkélkedhet. Mikor indultak az edzések a saját klubjában?

Az első edzést 1998. február 26-án, mesterem engedélyével tartottam meg Keszegfalván. Úgy húszan jöttek el, majd feltornáztuk a létszámot 40 főre, aminek a fele gyerek volt.

Miképp zajlottak a vizsgák ekkor a klubban?

Mesterem Bodó Zoltán vizsgáztatott. Együtt vizsgáztam a tanítványaimmal, ők 10.kyu-ra, én pedig 5.kyu-ra (második sárga övre). És ez így ment jó darabig, amíg el nem értem az 1. dan övfokozatot, ami 2002-ben Pécsett, a nemzetközi edzőtáborban sikerült.

Mit jelentett számára a fekete öv (1. dan) megszerzése?

Úgy gondolom, ez minden karatéka álma, aki elkezd karatézni. Bennem soha nem merült fel kérdésként, hogy fekete öves leszek. Inkább csak idő kérdése volt. Ekkor már két helyen tartottam edzéseket, és Shihan Furkó Kálmán azt mondta, most már külön ország vagytok (mármint Szlovákia), te is vizsgáztathatsz. Ugyanis tagja lettünk az Európai Karateszervezetnek és a Világszervezetnek is. Ezután így is lett, viszont a vizsgára mindig meghívtam mesteremet, Bodó Zoltánt.

Ha jól tudom, ekkortájt indult az ekecsi klub is.

Igen, 2002. június 1-jén tartottunk egy bemutatót gyereknap alkalmából Ekecsen, és rögtön felkértek bennünket, hogy tartsunk edzéseket. Következő héten el is indult a klub, és azóta is folyamatosan működik.

Melyik volt a következő fontos állomás a karrierében?

A 2005-ös nemzetközi edzőtáborban sikerült levizsgáznom a 2. dan övfokozatra. Ez az év három okból is különös volt. Megkaptam a Branch-Chief-rangot, amit a Shihan javasolt. A nagyobbik fiam, Ádám elkezdett karatézni 4,5 évesen (jelenleg 1. danos). És első alkalommal hívtam meg Szlovákiába Shihan Stefanovics Józsefet (akkor még Sensei) oktatni. Egy életre szóló barátság vette kezdetét, és rátaláltam a másik mesteremre is, akitől szintén rengeteget tanultam, tanulok.

A második közös edzőtábor 2007-ig váratott magára, de utána már folyamatos volt a tanulás. Az év decemberében megrendeztük az első házi versenyünket, ami később nyílt szlovák bajnoksággá, sőt 2011-re Európa-kupává nőtte ki magát. Dunaszerdahelyen rendeztük meg, és már négy aranyérmet gyűjtött a klub. Közben 2009-től elkezdtük megrendezni a Sosai Oyama Emlékversenyt, ami 10 éven keresztül zajlott Ekecsen Polák László polgármester úr támogatásával.

2010 pedig ismét egy különleges év volt...

Igen, egyrészt a nyári nemzetközi táborban levizsgáztam 3. dan mesterfokozatra. Az övvizsgára már sok tanácsot kaptam mindkét mesteremtől, és jól is sikerült mind a technikai, mind a küzdelmi rész, ami akkor 50-szer másfél perces küzdelmet takart. Nagyon kemény volt a technikai és a küzdelmi rész is. Az 50. küzdelmemet is Stefivel vívtam, ami nagyon lélekemelő volt, és azóta is az, akárhányszor visszanézem, ezért köszönettel tartozom.

Másrészt a klub létszáma elérte a száz főt, és ezzel megadatott, hogy megéljek a hobbimból, amibe olyan sok időt és energiát fektettem az elmúlt 18 évben. És ekkor szeptemberben nyitottuk meg a dunaszerdahelyi klubot, ami azóta is működik, és folyamatosan sok tagja van.

Az eredmények alapján ezt követően is folytatódott ez az aktív időszak.

Valóban, hétközben napi két-három edzést tartottam különböző helyszíneken, hétvégén pedig versenyen voltunk, versenyt szerveztünk edzőtáborban vagy továbbképzésen voltunk. Rengeteget mentünk, tanultunk, képeztük magunkat a klub edzőivel együtt. A 2013-as utánpótlás Európa-bajnokságon a romániai Nagyváradon Bajcsi Adrián 2. helyen végzett az ifi kategóriában, Hupian Krisztina pedig a 3. helyen az U22-es kategóriában. Ezzel megtört a jég, és új lehetőséget nyitott az elkövetkező generáció számára. Ezt követte Kovács Kata Zsófia: 2015-ban az U16-os kategóriában a 2. helyen végzett. Közben 2016-ban sikeres vizsgát tett Hupian Krisztina 1.danra, így ő lett az első fekete öves tanítványom. Épp a minap tartottuk a Kovács Kata Zsófia tiszteletére szervezett V. emlékversenyt, Zsófi ugyanis sajnos 2016-ban itthagyott bennünket, emlékét örökké őrizzük.

2017-ben ismét sikerült szintet lépni.

A VI. súlycsoportos világbajnokságra, amit 2017-ben Kazahsztánban, Asztanában rendeztek, sikerült mesteremmel, Bodó Zoltánnal, és klubtársammal, barátommal, Wágner Vilmossal felkészülni a 4.dan övfokozatra. A sors iróniája, hogy a másik mesteremmel, Stefivel együtt utaztunk ki, ugyanis ő is vizsgázott 5.danra. A vizsgát mind a négyen sikeresen teljesítettük. Ezzel úgy gondolom, egy új fejezet kezdődött mindannyiunk életében. A Wroclawi utánpótlás Európa-bajnokságon Cserepes Zoltán a 2. helyen végzett, és Hupian Kristína a nemzetközi táborban külön dicsérettel megszerezte a 2. dan övfokozatot. Majd a 2019-es utánpótlás Európa-bajnokságon Ádám fiam is fel tudott állni a dobogó 3. fokára, megszerezve ezzel a klub 6. Európa-bajnoki érmét.

2020-ban viszont már jött a covid-járvány. Mikénk hatott a pandémia a klub életére?

A 2020-as év érdekesen alakult, ugyanis ami jött a covid címszó alatt, arra senki sem számított. De ezt is megoldottuk, mint minden mást az előző években. Átálltunk online oktatásra. Eleinte furcsa volt, főleg az első három hónapban. Viszont amikor másodszor zártak be bennünket, már profin csináltuk.

Ha ez nincs, akkor lehet, hogy a klub is megszűnt volna, így viszont meg tudtuk tartani a tagok 80 százalékát.

Ilyen körülmények között is lehetett készülni danvizsgákra?

A 2021-es év volt a csúcs a klub életében. Sajnos, ezt megelőzte egy váratlan esemény, Shihan Furkó Kálmán 8.danos mester temetése, amin részt vettek a klub edzői. Majd innét együtt mentünk a nemzetközi edzőtáborba, Mártaházára, ahol többen is vizsgáztak fekete övre. Mindenkinek sikerült előrébb lépnie egy övfokozatot: Cserepes Zoltán 1. kyu (utolsó tanuló fokozat), Markovics Ádám 1. dan, Trenčík Nikolas 1. dan és Hupian Krisztina 3. danra tett sikeres övvizsgát. Ez új lendületet adott a klubnak.

Idén ősszel pedig következett az 5. danos övvizsga.

A 2022-es évben lassan visszaállt a régi rend, és elkezdtem készülni az 5. danos övvizsgámra. Igaz, ez zajlott már előtte is, ugyanis hét éve minden reggel egy órát (a koronavírus alatt kettő-hármat) gyakoroltam, s végrehajtom a testébresztő programomat, amit Sensei Fris Ferenctől tanultam, és gyakorlom a mai napig (+kata edzés).

Ugyanis ezáltal értettem meg, hogy a karate miért életforma. A karate szeretete, az élet szeretete csak erősödött bennem az elmúlt években, és ez nem lesz másképp az elkövetkező harmincban sem.

Hasonló mondavalót sugall a klub jelmondata is.

EGYSÉG – ERŐ – KITARTÁS – a klubunk szlogenje, ez a három szó elmond mindent. EGYSÉGben lenni az éggel, ez a legfontosabb, és harmóniában a környezetünkkel, a megnyilvánult és a nem megnyilvánult világgal. ERŐ, hogy legyen erőnk szembe nézni a nehézségekkel. KITARTÁS, hogy ne adjuk fel akkor sem, amikor mindenki más már feladná.

Bizonyára óriási munka előzte meg mindazt, amit ezidáig elért, nemcsak egyéni, hanem klubszinten is. Kire számíthatott és ki mindenki támogatta ebben az időszakban?

Hát igen, a teljesség igénye nélkül köszönöm szépen mindenkinek, akik az elmúlt 30 évben részesei volt az utamnak. Elsősorban örök mesteremnek, akinél a Kyokushint, az utamat kezdtem, Bodó Zoltánnak akivel a mai napig kiváló a kapcsolatunk. Majd barátomnak, mesteremnek Stefanovics Józsefnek aki egy új korszakot indított el a klub életében 2007-től. Barátomnak, Búzás Gábornak, akivel együtt utaztunk és vizsgáztunk Lengyelországban. Shihan Furkó Kálmánnak, aki támogatott az utamon (Isten nyugtassa), és Fris Ferencnek, akitől az utóbbi időben a legtöbbet tanultam. Köszönettel tartozom még a barátoknak, mestereknek, akiktől szintén sokat tanultam: Csizmadia Zsoltnak, Bogdán Olivérnek, Schwarcz Róbertnek, Polacsek Zoltánnak, Váczi Zoltánnak, Tóth Tibornak, Bence Tóninak, Szilágyi Istvánnak, Agócs Tibornak, Kálóczi Józsefnek, Harris Wallmennek, Marius Ilasnak, Valeri Dimitrovnak, Shinichi Sotodaténak és Kassai Lajosnak, tényleg a teljesség igénye nélkül.

Köszönöm továbbá a klub edzőinek Hupian Kristínának, aki a legtöbb munkát végzi, Markovics Ádámnak és Trenčík Nikolasnak, valamint Cserepes Zoltánnak, Vígh Larának kitartó munkájukat, és volt edzőknek, Szabó Bálintnak, Bíró Mihálynak, Bíró Balázsnak, Kocsis Lászlónak, Bödők Lórántnak és Csente Zsoltnak.

Mit üzenne a jövő karatékáinak?

Az övfokozat soha nem lehet egy végleges cél, csak egy köztes állomás az utamon.

És annak, aki úgy dönt, hogy saját klubot szeretne alapítani?

Csak akkor csináld, ha szereted az embereket, a gyerekeket, és van benned annyi alázat, hogy állandóan megújulj. Ez egy szolgálat, és TE vagy a tanítványokért, nem ők vannak érted.

Markovics János klubja, a Seishin Karate Klub eddigi Európa-bajnoki érmesei:

Lencse Angelika: 3. (2003, Bulgária, U18 lányok)
Bajcsi Adrián: 2. (2013, Nagyvárad, U16 fiúk)
Hupian Krisztina 3.dan: 3. (2013, Nagyvárad, U22)
Kovács Kata Zsófia: 2. (2015, Tarnowskie Góry U16)
Cserepes Zoltán: 2. (2017, Wroclaw U18)
Markovics Ádám 1.dan: 3. (2019 Prága U18)

forrás: szurkolo.sk