Idegenben szerzett egy pontot Komárom


A Spartak röplabdázói vereséget szenvedtek, de egy pontot elcsentek a felsővízköziektől.

A komáromiak egy hat órás út után érkeztek meg Felsővízkzbe (Svidník). Ezek után nem volt meglepő, hogy kicsit fásultan kezdtek és ugyan szorosan, de az első két szettben alulmaradtak. Ekkorra talán sikerült kellően bemelegedni, ugyanis két győztes játszam következett. A döntő szettben az első néhány labdamenet után magukhoz ragadták a kezdeményezést a hazaiak és nem sok esélyt adtak Komáromnak. Végül 15-10-ra nyerték a játszmát a Slávia játékosai. A hazaiak így 2, a vendégek 1 pontot szereztek.

A mezőny legjobbja az ukrán Dmytro Fedorenko volt, aki 32 pontot szerzett, míg csapattársa a lengyel Lukasz Pietrzak 24 pontot jegyzett. Kis túlzással ez a kettős tudta felülmúlni a vendégeket, akiknél a saját nevelésű Rak és a régi új igazolás, Ján Tarabus is 14 pontot hozott össze.

"Nehéz most értékelni. A hazaiak bátran játszottak, mi a kulcspillanatokban hibáztunk a nyitásokban, az átadásokban és a védekezésben is. A hazaiak talán elszántabbak voltak és megérdemelten nyertek" - nyiltakozta Robin Pělucha, a komáromiak vezetőedzője.

Edymax Extraliga, alapszakasz:

TJ Slávia Felsővízköz-VK Spartak UJS Komárom 3-2 (25-22, 25-21, 21-25, 23-25, 15-10)
Felsővízközi sportcsarnok, 200 néző, v.: Tiňo, Sluk

Slávia: J. Hriňák 2, Fedorenko 32, Šellong 5, Pietrzak 24, Tatarenko 6, Matušovský 6, libero S. Paňko (R. Vitko, Kandráč, Marjov 4)
Spartak: Ogurčák 10, Tarabus 14, J. Petráš 4, Rak 14, Kašper 11, Zaťko 5, libero Turis (Jalovecký, Százvai 13)

Fotó: facebook.com/VKSpartakKomarno

 

A rovat legfrissebb hírei