A füleki birkózók éremmel tértek haza


Az füleki FTC birkózó szakosztálya újabb megmérettetésen remekelt

Az ifjúsági korosztály számára rendezett kötöttfogású birkózó bajnokságról ismét éremmel tértek haza.

Mivel ebben a kategóriában kevés versenyzőjük akad, Kassára tapasztalatszerzés céljából utaztak.

„Három birkózóval neveztünk a bajnokságra. Az újonc Zaslav Dominiknek meg kellett volna tapasztalnia a szlovák bajnokság hangulatát és színvonalát, de végül egészségügyi okok miatt nem tudott rajthoz állni. Így Fülek városát és a szakosztályt Krága Sebastián (35 kg-ig) és Mészáros Péter (85 kg-ig) képviselte” – mondta Albert Attila edző.

A mérkőzésen mintegy húsz egyesület közel száz sportolója indult.

Mészáros Péter az erős ellenfelekkel szemben nem tudta felvenni a versenyt, viszont Krága Sebastián a kategóriájában bronzérmet szerzett.

„Egy éremmel tértünk haza, úgyhogy nagyon elégedett vagyok. Ezúttal sem számítottam érmes helyezésre, így fiaink ismét kellemesen megleptek”- zárta Albert. Az FTC birkózói már a szezon utolsó csatájára készülnek, amely a novemberi diákliga lesz.

forrás: szurkolo.sk

A rovat legfrissebb hírei