Kiütéses győzelmet hozott az új gyepszőnyeg


Remek meccset játszott a DAC a Zsolnával, hét gólod mérkőzés lett a vége

A DAC először játszott hazai közönség előtt azt követően, hogy új gyepszőnyeget fektettek le a MOL Arénában. A több mint ötezer szurkoló pedig nem is sejthette, hogy milyen szórakoztató mérkőzésben lehet része.

A hazaiak 5:2-re legyőzték a Zsolna együttesét a labdarúgó Fortuna Liga 13. fordulóját. A meccs első gólját ugyan a vendégek szerezték, de a dunaszerdahelyiek a szezonbeli legjobb teljesítményüknek köszönhetően megérdemelten nyertek.

Már a mérkőzés előtti felvezetés különleges pillanatokat hozott: a dunaszerdahelyi játékosokat nem gyerekek, hanem hűséges idős szurkolók kísérték a pályára. A legfiatalabb közül 81, a legidősebb 85 éves.

A zsolnaiak szereztek vezetést, miután Myslovič szabadrúgását Petráš pont Kaprálik elé ütötte, aki a hálóba passzolta a labdát – 0:1. Fél óra játék után cserélnie kellett Adrián Guľának, mert Káčer megsérült, de a helyére beállt Nebyla gyakorlatilag első labdaérintéséből egyenlített, Krstovic lövése után a kipattanót lőtte a hálóba – 1:1. Néhány perc elteltével egy szép akció végén Krstovic passzolt a védők mögé Veselovskýnak, aki védhetetlen kapáslövéssel fordított – 2:1.

A második félidő elején úgy tűnt, visszajöhet a meccsbe a zsolnai csapat, Rusnák lövése nem tartott kapura, de Jambor épp jól rakta bele a lábát, így a labda róla a hálóba pattant – 2:2. A vendégek védelme hajlamos volt a hibákra, egy rossz hazaadásra Krstovic startolt rá, és a kapusnak már nem volt esélye – 3:2.

A DAC az elmúlt években többször is a zsolnaiak ellen játszotta a legjobb meccsét, és most is kiderült, hogy nagyon fekszik nekik ez az ellenfél. Dimun jó labdája után Szánthó talált be – 4:2, majd negyedórával a vége előtt ugyanő egy szépségdíjas távoli lövéssel növelte a hazaiak előnyét – 5:2. Szánthó akár mesterhármast is szerezhetett volna, egyedül vezette a labdát a zsolnai kapusra, de nem tudott túljárni az eszén.

A DAC győzelmének köszönhetően a tabella harmadik helyére ugrott, a zsolnaiak a hatodik helyre csúsztak vissza.

Mindeközben óriási pofonba szaladt bele a Slovan annak a Trenčínnek az otthonában, amely ezt megelőzően öt bajnokijából négyet elveszített, legutóbb pedig döntetlenezett. Ehhez képest a hazaiak eufóriában futballoztak, és már a 19. percben megszerezték a vezetést Pires fejesével. Félórányi játék után már kétgólos volt a Trenčín előnye, Soares lövésére ugyanis hiába nyújtózkodott Chovan kapus. A pozsonyiak ugyan számtalan ígéretes helyzetet kidolgoztak, de azokat nem sikerült gólra váltaniuk. Sőt, a fordulást követően újfent a hazaiak voltak eredményesek: Gajdoš szögletét követően Pires újfent fejjel volt eredményes. Az I-re a pontot Ibrahim tette fel a hajrában, a Slovan így négygólos zakóval távozott Trencsénből.

DAC – MŠK Žilina 5:2 (2:1)
Góllövők: Nebyla (35.), Veselovský (38.), Krstovic (59.), Szánthó (63., 75.), ill. Kaprálik (17.), Jambor (51.).
Sárga lap: Leitner, Kaprálik (mindketten Žilina).
Játékvezető: Kráľovič, 5032 néző.

Forrás: bumm.sk

A rovat legfrissebb hírei