Almási László visszatért a pályára


A cseh Baník Ostrava csallóközi légiósa végre felépült sérüléséből

A cseh Fortuna Ligában érdekelt Baník Ostrava csallóközi támadója Almási László hétvégén visszatért a pályára sérülése után és első bajnokiját játszotta az új idényben.

Többhetes kihagyás után visszatért a pályára a szlovák válogatott és a cseh Baník Ostrava csallóközi támadója Almási László. A cseh Fortuna Liga 10. fordulójában a hétvégén az Ostrava hazai pályán fogadta a České Budejovice csapatát. A Baník kezdőjében ott volt a sérüléséből visszatérő Almási László, aki első alkalommal lépett pályára az új idényben.

A csallóközi támadó azonban nem tudott segíteni csapatának, miután hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedtek. Az Ostrava tíz fordulót követően csupán a tabella 14. helyét foglalja el.
Almási a felkészülési szezon kezdetén szenvedett bokasérülést, ami után többhetes kihagyás várt a 23 esztendős támadóra. A válogatott futballista így a szlovák nemzeti csapat Nemezetek Ligája mérkőzéseiről is lemaradt, ugyanis a válogatott komoly mélységekbe zuhant. Mint ismert a szlovákok csupán az ötödik kalapból várhajtók az Európa-bajnoki selejtezők sorsolását.

A gólerős támadó tavaly igazolt cseh Ostrava együtteséhez, és rögtön első idényében csapata legeredményesebb játékosa volt 16 góllal, ráadásul a bajnokságban a góllövőlista harmadik helyén végzett.

Forrás: szurkolo.sk

A rovat legfrissebb hírei