Hornyákék ikszeltek a Fehérvárral


Felcsúton szerezte meg első idegenbeli pontját a Fehérvár

fotó: pfla.hu

A MOL Fehérvár FC 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 9. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén, ezzel megszerezte első idegenbeli pontját.

Jobban kezdett a Puskás Akadémia, amit egy meg nem adott gól és egy kapufa is jelzett. A Fehérvár a félidő közepétől kezdett éledezni, bár kapura ekkor sem sok veszélyt jelentett. A szünethez közeledve nagyon leült a meccs, az egyetlen említésre méltó esemény az volt, amikor a Mezghranival történt ütközést követően Hangya Szilveszternek kiesett a foga.
    
Fordulást követően megint jól kezdett a Puskás Akadémia, Kiss Tamás pedig másodszor is eltalálta a kapufát, ezúttal fejjel. Nem sokkal később gólpasszal jelentkezett, Sahab Zahedi volt a gólszerző. Hátrányba kerülve megpróbált felpörögni a Fehérvár, többet is támadott, és egy sarokrúgást követően Kenan Kodro révén egyenlített. Nyílttá vált a találkozó, mindkét gárda ment előre a győzelemért, amely végül egyiküknek sem jött össze.

A Puskás köbölkuti vezetőedzője nem leplezte csalódottságát a fehérváriakkal vívott találkozót követően. Hornyák Zsolt elmondta: a meccs képe alapján csapatának három góllal kellett volna nyernie  a kapunkat alig veszélyeztető megyei rivális ellen, így nem tud örülni annak, hogy csupán döntetlennel nyújtották nyolcmeccsesre veretlenségi sorozatukat.



 

A rovat legfrissebb hírei