„Jó szezonunk lesz”


Rózsahegyi bajnokival rajtol el az extraligás somorjai női kosárlabdacsapat számára az új idény szombaton

Suja Tímea 25 pontot dobott a prágai Slaviának (Fotó: a somorjai klub hivatalos FB-oldala)

Több szezon után a 2022/2023-as idénynek végre bővebb kerettel vág neki a somorjai klub. Diósi Albert vezetőedző és Suja Tímea játékosedző csak Lelkes Júliával nem számolhat a tavalyi csapatból.

„Ő befejezte az orvosi egyetemet, és a munkáját már nem tudja összeegyeztetni a kosárlabdával, így felhagyott az aktív játékkal – árulta el az Új Szónak Suja. – Új fiatalok most nem csatlakoztak a felnőttekhez, maradt a három, 2006-os születésű játékosunk, akik második idényüket fogják kezdeni. Már ők is tisztában vannak a játékrendszerünkkel, nem a nulláról kell indítaniuk, így az új igazolásoknak is könnyebb lesz alkalmazkodniuk.”

Merthogy négyen is csatlakoztak a csallóköziekhez: Zuzana Vargová a besztercebányai ŠKP-ból (újonnan már Slávia a klub neve), Nina Michlíková Poprádról érkezett. Mivel a Slovan nem jelentkezett be az extraligába, a brünni Natália Seňová a pozsonyiak helyett szintén az ŠBK-t választotta, csakúgy, mint Lucia Lüttmerdingová. S visszatért a somorjai csapatba Lelkes Barbara is, aki sérülése miatt a teljes tavalyi idényt kihagyni kényszerült.

A somorjaiak felkészülése jól sikerült, a gárdát elkerülték a sérülések. Játszottak Sopronban a fakóval, Bécsben és egy brünni négyestornán is, a hétvégén pedig a prágai Slavia volt a vendégük. Ezeken a meccseken az eredmények másodlagosak voltak, már csak azért is, mert nagyon nehéz megítélni az erőviszonyokat a 8 csapatos extraligában – az egy bajnok pöstyéniek kivételével, akik várhatóan kiemelkednek majd a mezőnyből.

„Kérdés, hogy beválnak-e a légiósok a besztercebányai Sláviánál, a felkészülés során nem volt kiugró a csapat teljesítménye. Nehéz megítélni a rózsahegyiek és a kassai Young Angels erejét is, akik külföldiek nélkül kezdik a szezont. A poprádiak veszélyesek szoktak lenni, azt pedig, hogy milyen gárdát raktak össze az egyetemi besztercei klubban és az újonc kassai CBK-nál, csak szezon közben derül ki. Most úgy tűnik, hogy a harmadik helyen akárki végezhet, aztán elválik, reális lesz-e számunkra is a megszokottnak mondható 4. hely körüli helyezés. Úgy érzem, jó szezonunk lesz, többen vagyunk, így a rotálás, a több pihenés is meg lesz oldva” – mondta Suja Tímea.

A szombaton rajtoló alapszakaszban mindenki játszik mindenkivel otthon és idegenben is. A 14 forduló alapján kialakult sorrend szerint kezdődik majd a playoff. A somorjaiak az előző idényt az ötödik helyen zárták.

Forrás: ujszo.com

A rovat legfrissebb hírei