Nyitra is legyőzte az újváriakat


Az érsekújvári hokicsapat Nyitrától szenvedett vereséget vasárnap.

A megyei rangadót a hazaiak kezdték jobban, Kristínnek több védésre is szüksége volt, hogy az újváriak ne kerüljenek gyorsan hátrányba. A harmad védén 5 perces kiállítást ítéltek a játékvezetők az egyik nyitrai játékosnak, de a vendégek nem tudták kihasználni az emberfórt.

A második húsz percben Nyitra eldöntötte a derbit. Előbb Blackwater megszerezte a vezetést, majd egy öt perces kiállítás alatt még kettőt hozzá tudtak tenni. Scheidl és Mezei góljai után még a szünet előtt Blackwater újra betalált, és bár ekkor még nem volt egyértelmű, ki is alakult a végeredmény.

A harmadik játékrészben még igyekeztek az érsekújváriak, de rendre pontatlanok voltak. A másik kapu előtt a kapuvas is segített a vendégeknek, hogy ne legyen nagyobb a hátrány. A végén az Érsekújvár kettős előnyből sem tudott szépíteni.

"Nagyon tömören értékelnék. Az emberelőnyös helyzetek döntöttek. A nyitraiak az ötperces alatt két gólt is lőttek és eldöntötték a meccset. Megérdemelten győzték" - mondta a meccs után Milan Jančuška, az érsekújváraik mestere, akivel kollégája is egyetértett. Tomáš Chrenko szerint is a kiállításokon múlott a meccs, míg az egyik csapat ki tudta használni azokat, a másik nem.

Tipsport Liga, 10. forduló:

HK Nyitra-HC Mikron Érsekújvár 4-0 (0-0, 4-0, 0-0)
Nyitra, 2 313 néző, v.: Müllner, Goga – Gegáň, Jedlička
Gólszerzők: Blackwater 28. (Kerbashian, Morrison), Scheidl 31. (Morrison, Blackwater), Mezei 32. (Lušňák, Morrison), Blackwater 36. (Kerbashian, Versteeg)

Az újváriak két győzelem után most sorozatban harmadik vereségüket szenvedték el. Legközelebb hazai pályán a DVTK Jegesmedvék ellen lépnek jégre október 11-én, pénteken.

Fotó: facebook.com/HockeyClubNoveZamky

 

A rovat legfrissebb hírei