Bogárék a világbajnokságon taroltak


A Bogár házaspár legutóbb, 2018-ban Gyulán öt aranyéremig jutott, most erre is rátettek egy lapáttal

Ha Gyula, akkor HDHIAA Történelmi Íjász Világbajnokság, 2018 után újra, immár másodszor távlövéssel is, amelyre 19 országból 170-en neveztek. Köztük volt a marcelházai Bogár család, Péter, Valéria és lányuk, a 14 éves Fruzsina. És szép szokásukhoz híven megint taroltak.

Három versenyszámban indultak a Bogár szülők, s mindhárom lehetőséget kihasználva a mezőny élén végeztek. Hat rajt, hat arany. Lányuk szintén besegített az éremszerzésbe, miután a nők között a modern anyagú történelmi íj 50 font alatti versenyszámban 288 méteres egyéni csúccsal lett harmadik. Ha már az egyéni csúcsoknál járunk, Bogár Valéria is elért egyet, mégpedig 422 méteres teljesítménnyel az 51 font feletti modern anyagú történelmi íjak versenyszámban.

Legutóbb, 2018-ban Gyulán öt aranyéremig jutott a Bogár házaspár, most erre is rátettek egy lapáttal.

„Mivel a távlövés külön ága az íjászatnak, és nagy területet igényel, ezért erre egy külön versenynapot szántak a szervezők – írta az Új Szónak elküldött soraiban Bogár Valéria, a család szóvivője. – Kiemelkedő távolságokat lőttünk meg saját készítésű, fa nyílvesszőinkkel, Végh és Botond bow íjakkal. Az említésre méltó mindenképpen, hogy mikor férjem vagy én álltunk lővonalhoz, a bírók mindig hátravonultak, mert tudták, hogy hosszú lövések következnek. Lányunk is kiemelkedő teljesítményt nyújtott, még csak 14 éves, és az erős felnőtt női mezőnyben méltón helytállt, nagyon büszkék vagyunk rá.”

Bogár Valériától azt is megtudtuk, hogy a távlövés a határok feszegetését is jelenti, extrém sport is egyben, s főleg a korlátlan kategóriák világa. Az indulók nagyon erős íjakkal versenyeznek, így a sérülés és a baleset sem kizárt. Férjével mindketten már néhány éve csak ezekben a versenyszámokban indulnak, mert külföldön is csak ilyen versenyeket rendeznek.

Forrás: ujszo.sk

A rovat legfrissebb hírei