Abaújszinai futósikerek Szepesváralján


Szép sikereket értek el kategóriájukban az Abaújszinai Atlétikai Kör tagjai a 39. Szepesváraljai futóversenyen

A 19 km-es versenytávon Huszár Tibor a 70 év feletti kategóriában a második helyen végzett, ugyanebben a kategóriában, de a rövidebb, 12 kilométeres távon rajthoz állva Ficzere Bertalan az első helyet szerezte meg. „Az elért eredmények mellett külön élményt jelentett számunkra a hely, ahol futottunk. A történelmi múlt, a gyönyörű környezet, a kellemes időjárás, ez mind-mind erőt adott, kitartásra buzdított. Amennyiben az egészségünk megengedi, jövőre szintén szeretnénk ide visszatérni, és újból, ha nem is dobogón végezve, de ismételten végigfutni ezen az útvonalon, ezzel is maradandót alkotva” – nyilatkozta örömmel lapunknak a 72 éves Ficzere Bertalan.

Kitűnően teljesített Kassa városát képviselve a Tisza házaspár. Erzsébet 19 km-en, 60 év felett a harmadik, míg férje, Tibor úgyszintén ebben a kategóriában a 4. helyen zárt. A szintén abaújszinai Breznai Miroslav kategóriájában, 60 év felett kilencedikként ért célba.

39. SZEPESI VÁR KÖRÜLI FUTÁS (Szepesváralja, Lőcsei járás)

19 km, 46 résztvevő,
1. (A kategória 1.) Marián Zimmerman (Pro-body sport team) 1:05:52, 2. (A kategória 2.) Juraj Hvizdoš (Ordzovany),1:08:19, 3. (B kategória 1.) Rastislav Kalina (Rajec) 1:10:38… 36. (C kategória 9.) Miroslav Breznai 1:46:21, 38. (E kategória 2.) Huszár Tibor 1:49:51 (mindketten abaújszinaiak), 40. (I kategória 3.) Tisza Erzsébet 1:53:49, 43. (D kategória 4.) Tisza Tibor 1:54:24 (mindketten kassaiak).

12 km, résztvevő:
1. (A kategória 1.) Lukáš Koperdák (Smižany) 0:43: 54, 2. (A kategória 2.) Tomáš Gemza (Štrba) 0:45:04, 3. (A kategória 3.) Miroslav Gad (Liptószentmiklós) 0:46:08… 23. (E kategória 1.) Ficzere Bertalan (Abaújszina).

Forrás: ujszo.com

A rovat legfrissebb hírei