Vereséggel indítottak a komáromiak


A Losonc hazai pályán győzte le a komáromi kosarasokat.

 

A hazaiak az első perctől igyekeztek irányítani a mérkőzést és magukhoz ragadták a kezdeményezést. Komárom két szlovén irányítója, Boban Tomič és Nini Gabrijel nélkül játszott. Az első negyed végén ennek ellenére az MBK átvette egy időre a vezetést, de végül 19-18-nál jött a szünet. A második harmad elején még egyszer előnybe kerültek a vendégek, de Losonc fordított és nem adta ki a kezéből az a vezetést. A félidőben 41-33 volt az állás.

A harmadik tíz percben nem tudtak közelebb kerülni Miloševičék, de a záró játékrészben újra szorossá tették a mérkőzést. 1 perc 50 másodperccel a vége előtt büntetőjével 74-73-ra módosult az állás. Ha az amerikai mindkét dobását értékesíti, ki is egyenlítehetett volna Komárom. Az utolsó pillanatokra viszont összekapták magukat Musilék és végül meg tudták nyerni a találkozót.

"Érdekes mérkőzés volt, de nem ezt a vártuk. Azért kaptunk ki, mert 23 eladott labdánk volt. A hazaiak jobbak voltak a lepattanózásban, de mi az eladott labdáink miatt kaptunk ki. Két irányítónk is hiányzott, remélem hamarosan újra bevethetőek lesznek" - nyilatkozta Aleksandar Vržina, a vendégek vezetőedzője.

Szlovák férfi kosárlabda bajnokság:

BKM Losonc – MBK Rieker COM-Therm Komárom 83-75 (19-18, 22-15, 24-23, 18-19)

Losonc: Caffey 26, Musil 18, Basabe 16, Murray-Boyles 8, Eudy (Dunne 8, Jackuliak 5, Zorvan 2)
Komárom: Miloševič 21, Stamenkovič 14, Hayes 9, Ray 5, Bolek 3 (Bowman 18, Stojanov 5, Halmeš, Pipíška)

Fotó: facebook.com/bkmlucenec

A rovat legfrissebb hírei