Kalmár góllal lett százados, de ez sem volt elég Szakolca ellen


A mérkőzés végén úszott el a dunaszerdahelyiek győzelme

fotó: DAC1904/facebook

Továbbra sem tudott idegenben nyerni a DAC ebben a szezonban. A labdarúgó Fortuna Liga 10. fordulójában Szakolcán 1:1-es döntetlent ért el Adrián Guľa csapata, minden lényeges esemény az utolsó tíz percben történt.

A meccs első helyzete a DAC előtt adódott, negyedóra játék után Krstovic pattogó lövése után a labda a kapufán csattant.

A második félidő elején a hazaiak egy felső lécig jutottak, Vlasko lövése után. A 70. percben a hazai Haša fejelt, de Samuel Petráš remek mozdulattal védett. A beadás a csereként beállt Denis Baumgartnertől érkezett, aki később is kulcsszereplő lett, és aki egyébként a DAC-ban is megfordult.

De előbb még egy másik cserejátékos került reflektorfénybe: Kalmár Zsolt századszor lépett pályára bajnoki meccsen dunaszerdahelyi színekben. A szakolcaiak ellen most játszott először, és még tíz percet sem töltött a pályán, amikor Krstovic tartotta meg neki a labdát a tizenhatosban, Kalmár pedig kapásból a hálóba lőtt – 0:1.

Úgy tűnt, a csapatkapitány lesz a DAC megmentője, ám a 90. percben a dunaszerdahelyi védelem büntetendő módon hagyta lefordulni Yaót, aki a kapu elé passzolt, Baumgartner pedig nem hibázott – 1:1.

A döntetlen azt jelenti, hogy a DAC az aktuális idényben továbbra sem tudott idegenben győzni.

Skalica – DAC 1:1 (0:0)
Góllövők: Baumgartner (90.), ill. Kalmár (83.).
Sárga lap: Hollý, Potoma, ill. Pinto, Fazlagic, Gavrics.
Játékvezető: Smolák, 2405 néző.

SKALICA: Junas – Čögley (89. Václav), Blažek, Podhorin, Černek (89. Hurtado) – Nagy, Hollý (69. Potoma) – Fábry (69. Baumgartner), Vlasko, Yao – Haša (84. Šebesta).

DAC:
Petráš – Pinto, Brunetti, Muhamedbegovic, Andzouana – Káčer, Fazlagic, Veselovský (74. Kalmár) – Blackman (74. Szánthó), Krstovič (91. Nicolaescu), Ramadán (61. Gavrics).

Forrás: bumm.sk

A rovat legfrissebb hírei