Guľa nem kertelt


Mérkőzés utáni nyilatkozatok

A DAC vereséget szenvedett szombaton a kerületi rivális Spartak Trnava otthonában.

Edzői nyilatkoztatok:

Adrian Guľa (DAC): „A hazaiak teljesen megérdemelten győztek. Határozottabbak voltak, jobban akarták a győzelmet, mint mi. A csapatépítés és a győzelmi mentalitás erősítésének szempontjából sok információt szereztünk, amelyek nem feltétlenül jó információk, de néha hasznosak. Ezeket minél hamarabb átbeszéljük, és a következő mérkőzésen már úgy kell pályára lépnünk, mint a szezon elején: nagyobb energiával, nagyobb elszántsággal és csapatszellemmel, és természetesen jobb játékkal. Nem érdemeltünk volna győzelmet, gratulálok a hazaiaknak, akik megérdemelten nyertek.”

Michal Gašparík (Spartak): „Ebben a szezonban sikerül jól elkapnunk a mérkőzések elejét és a második félidő elejét is, ezt ma is bebizonyítottuk. Hajtottunk a gólért, melyet a 16. percben meg is szereztünk. A második félidőben szintén gyorsan jött a találat egy szöglet után. Az elejétől kezdve érezhető volt a játékunkon, hogy itthon akarjuk tartani a három pontot, és le akarjuk győzni a DAC-ot, amely eddig még nem szenvedett vereséget. Az érzelmek sem hiányoztak a mérkőzésből, erről tanúskodik a kiállítás is. Fontos volt a harmadik gól, mert ha ellenfelünk ismét elkapta volna a mérkőzés fonalát a szépítés után, akkor nehéz dolgunk lett volna. Végül sikerült megtartanunk a vezetést. Kissé átszerveztük magunkat, és tíz emberrel sem engedtük gólhelyzetbe kerülni a vendégeket. Rögzített helyzetekből tudtak csak veszélyeztetni. Szép eredményt értünk el.”

forrás: dac1904.sk


A rovat legfrissebb hírei