Elszenvedte szezonbeli első vereségét a DAC


A félórányi emberelőny sem segített a dunaszerdahelyieken

A DAC elszenvedte első vereségét a Fortuna Liga 2022/23-as kiírásában, miután szombaton 1:3 arányban alulmaradt a Spartak Trnava otthonában.

A hazaiak kezdtek aktívabban, és már a második percben helyzetbe is kerültek, Bamidele viszont közelről nem tudott kapura fordulni a labdával. A következő ígéretesebb lehetőségre több mint negyed órát kellett várni, ez pedig már gólt is eredményezett. Daniel kapott hosszú indítást a jobb oldalon, Muhamedbegović lemaradt róla, a tizenhatosba betörve pedig laposan a rövid alsóba lőtt. Továbbra is támadásban maradt a hazai csapat, néhány perccel később mégis a vendégek előtt adódott gólszerzési lehetőség: Krstović fejelt a kapu mellé egy szögletet követően. Nem sokkal később Balogh végzett el 20 méterről egy szabadrúgást, nem volt veszélytelen, de Takáč hárítani tudott. A mérkőzés egy-egy pontjában meg tudott telepedni a hazai térfélen a DAC, de csak labdajáratásig jutott, a nagyszombati védelem jól zárta a területeket. Emellett az előző mérkőzésekhez képest több pontatlanság is becsúszott a sárga-kékek játékába, főként a kulcspasszok során.

A második félidő elején alaposan felpörögtek az esmények. Adrian Guľa kettőt is cserélt a szünetben, mégis a nagyszombatiak akarata érvényesült, ennek pedig röviddel a középkezdést követően hangot is adtak. Štefánik laposan végzett el egy szögletet, amire Mikovič jó ütemben érkezett. Első lövését még Káčer blokkolni tudta, a labda viszont visszakerült hozzá, az ismétlést pedig már a kapuba küldte. Pár perccel később viszont a csereként beállt Nicolaescu szezonbeli első találatával életben tartotta a DAC reményét az egyenlítésre. Csakhogy nem bizakodhattak sokáig a vendégek, ugyanis a nagyszombatiak szinte azonnal visszaállították a kétgólos különbséget. Egy gyors egyérintőzést követően Daniel lőhetett, Veszelinov viszont hárítani tudott. A labda Bamideléhez került, aki az üresen álló Bukatához passzolt, ő pedig mattolta Veszelinovot. A DAC védelme sehol sem volt. Az újabb bekapott gól padlóra küldhette volna a dunaszerdahelyieket, de adótt egy utolsó szalmaszál, amibe még kapaszkodhattak. Az 58. percben ugyanis Mikovič megkapta második sárga lapját, így automatikusan a pirosat is. Több mint félórányi emberelőnyt élvezhetett a DAC, ezzel viszont mit sem tudott kezdeni. A Spartak védelme mindvégig jól működött, a vendégek játékában pedig nem volt meg a kellő átütőerő. Még Szánthó, valamint az újabb sérülésből visszatérő Kalmár beállítása sem változtatott a játék képén. A sárga-kékek a 83. percben voltak a legközelebb az újabb szépítéshez, Kružliak fejese viszont a felső lécen csattant.

A DAC így elszenvedte szezonbeli első vereségét a bajnokságban, a nagyszombatiak pedig sikerüknek köszönhetően felléphettek a dobogó második fokára.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK

Továbbra is győzelem nélkül áll a bajnokságban a Zlaté Moravce, amely a Ružomberok ellen sem törte meg rossz sorozatát. A vendégek kétszer is megszerezték a vezetést, előbb Gerec, majd Kelemen révén, de a hazaiak mindannyiszor válaszolni tudtak. Előbb Horák fejese talált utat a rózsahegyi kapuba, majd három perccel a rendes játékidő vége előtt Brenkus a tizenhatos határáról helyezett remekül a kapufa mellé. Az aranyosmarótiak akár a három pontot is megszerezhették volna, ha Egy Maulana Vikri a háromból legalább egy 100 százalékos helyzetét érvényesíti – a hosszabbításban ráadásul a kapufát találta el.

Megszakította három meccs óta tartó vereségszériáját a Michalovce, amely az újonc Skalicát fogadta. A nagymihályiak már a 10. percben megszerezték a vezetést Da Silva találatával, majd a fordulást követően a veterán Žofčák büntetőből növelte csapata előnyét. A 78. percben Da Silva húszméteres lökete utat talált a szakolcai kapuba, ezzel pedig eldőlni látszott a mérkőzés. A vendégek erejéből már a csak a szépítésre futotta, Fábry szabadrúgásból volt eredményes.

A szombati játéknap negyedik mérkőzésén is hazai győzelem született. A trencséni Gajdoš 18. percben szerzett találatára a Liptovský Mikuláš a második játékrész elején Bedecs fejesével válaszolt, a 78. percben viszont Stojsavljevič eldöntötte a három pont sorsát.

A szombati eredmények:

FC Spartak Trnava – FC DAC 1904 3:1 (1:0)
Gólszerzők: 16. Daniel, 46. Mikovič, 55. Bukata – 53. Nicolaescu
Piros lap: 58. Mikovič (TRN)

FC ViOn Zlaté Moravce – MFK Ružomberok 2:2 (0:1)
Gólszerzők: 62. Horák, 87. Brenkus – 7. Gerec, 68. Kelemen

MFK Zemplín Michalovce – MFK Skalica 3:1 (1:0)

Gólszerzők: 10., 78. Da Silva, 52. Žofčák (11-esből) – 86. Fábry

AS Trenčín – MFK Tatran Liptovský Mikuláš 2:1 (1:0)

Gólszerzők: 18. Gajdoš, 78. Stojsavljevič – 52. Bedecs

Forrás: paraméter.sk

A rovat legfrissebb hírei