A vezér visszatért


Hosszas, közel 16 hónapos kihagyás után visszatérhetett a pályára a DAC csapatkapitánya

A mérkőzés előtt a helyi műsorközlő megemlítette a Fradi szerdai Slovan ellen aratott győzelmét, valamint kiemelte, hogy Kalmár Zsolt 16 hónap után visszatérhet a pályára, hiszen bekerült a meccskeretbe és ott van a cserepadon. A szurkolók mindkét információt hangos tapssal fogadták.

Egy óra és 2-0-ás hazai vezetés után Kalmár felé intettek a szerdahelyi kispadtól. A magyar válogatott középpályás mosollyal az arcán érkezett meg az oldalvonal mellé, hogy hosszú sétülése után visszatérhessen a pályára. Eközben Muhamedbegovic lőtt el egy lecsorgó labdát a tizenhatos sarkától, ami a felső lécről a gólvonal mögé pattant, majd onnan kifelé folytatta útját a labda. A játékvezetők ezt nem vették észre, így maradt a 2:0. Ez után visszatért a pályára Kalmár Zsolt, akit csapatkapitányhoz méltón fogadott a közönség és a társak is, hiszen a karszalag Dimunról átkerült az ő karjára.

Kalmár Zsoltot, már a szurkolók is nagyon vártak vissza. Adrian Guľa pedig megjegyezte Kalmár visszatérése nagy erőt ad a csapatnak a folytatásra nézve, majd a közelgő FCSB elleni párharcra is kitért.

„Kalmár visszatérése nagy erőt ad a csapatnak. Már az odavágóra is velünk tarott, noha akkor még nem lépett pályára. Úgy érzem, amilyen minőséget képvisel, nem fog sokáig tartani, hogy a kezdőben találja magát. Az FCSB elleni meccsre csupán egy percig gondoltam. Volt kint ma egy emberünk a stábból Bukarestben, aki megfigyelte az ellenfelünk játékát. Tudjuk, hogy milyen erőt képviselnek, de mindent meg fogunk tenni a továbbjutásért. Most viszont még a vasárnapi bajnoki mérkőzésre összpontosítunk.” - mondta értékelésében a DAC vezetőedzője.

 

A rovat legfrissebb hírei