A KFC kikapott a Somorja győzött a másodosztályban


A labdarúgó másodosztály hétvégi fordulójában a somorjaiak legyőzték a Slovant.

A komáromiak pénteken Máriatölgyesen (Dubnica nad Váhom) játszottak. A lila-fehérek már az 5. percben hátrányba kerültek, majd a második félidőben még háromszor mattolták a KFC kapusát, válaszolni pedig csak Pinte tudott a vendégek részéről.

Szlovák másodosztály, 11. forduló:

FK Máriatölgyes-KFC Komárom 4-1 (1-0)
Máriatölgyes, 850 néző, v.: Smolák
Gólszerzők: Čurik (5.), Václav (47.), Janco (51.), Vujošević (74.) ill. Pinte (62.)

Máriatölgyes: Digaňa - Štefánek, Václav, Knižka, Janco (Párkaň 83.), Čurik (Gašpar 64.), Vujošević (Levai 74.), Kuzma, Vaculík, Pleva, Švec
KFC: Ásványi - Šimko, Pagáč, Varjas (Szalai 54.), Pittner, Ujlaky, Domonkos, Sandal, Rigo (Daniel 68.), Pinte, Holík (Fokaidis 46.)

A Somorja hazai pályán fogadta vasárnap délelőtt a Slovan tartalékcsapatát. A hazaiak két perc alatt két gólt lőttek a pozsonyiaknak az első félidő vége felé. Ehhez a szünet után még egyet hozzá tudtak tenni, így végül 3-0-ra nyertek. Az STK-nak ez volt a második sikere a bajnokságban és ezzel épp az égszínkékeket előzték meg és a 14. helyen állnak.

FC STK 1914 Somorja-ŠK Slovan Bratislava B 3-0 (2-0)
Somorja, 480 néző, v.: Jurenka
Gólszerzők: Leginus (36.), Čunta (37., 57.)
Sárga lap: Baez (16.), Nagy P. (18.), Čunta (43.), Németh (73.) ill. Borovský (20.), Čech (41.), Potoma (54.), Hubert (70.), Baláž (80., 84.)
Piros lap: Baláž (84.)

STK: Slančík - Mezovský, Dolinský, Valek (Magyar 36.), Čunta - Nagy P., Baez (Németh66.), Nagy L. - Pidruchnyi, Rymarenko, Leginus (Bari 76.)
Slovan: Trnovský - Majling, Čech, Baláž, Čikoš, Kozlovský, Habodasz (Fronc 74.), Hubert (Mašulovič 74.), Jackuliak, Potoma, Borovský (Schlossár 46.)

Fotó: facebook.com/stksamorin, Tibor Őry

A rovat legfrissebb hírei