Keszegfalfi szereplés Várpalotán


Várpalotán két ország 100 indulója próbálta ki felkészültségét, erőállapotát, ügyességét a szokásos Tameshiwari (töréspróba) versenyen, ahol a keszegfalvai Seishin Karateklub hat versenyzővel szerepelt

A legjobban a serdülők végeztek, hiszen a 11 fős mezőnyben lefoglalták a teljes dobogót: Rakus János az első, Sárai Csongor a második, Molnár Dominik a harmadik lett. Nem karatézott a mezőny, hanem különböző próbatételek vártak a versenyzőkre. Volt például deszkatörés ököllel, kézéllel és könyökkel, lajhármászás, kúszás, tapsolós fekvőtámasz, gólyaláb, s a legvégén egy 150 méteres nagyon meredek emelkedő.

„A versenyzők kétpercenként indultak, futva tették meg a távot, miközben egy-egy gyakorlat elvégzésére fél perc állt rendelkezésre” – magyarázta lapunknak küldött soraiban Markovics János, a keszegfalvai klub elnöke. Lemaradtak a dobogóról: Cserepes Zoltán (Nemesócsa), Trenčík Nikolas és Kiss Ádám (mindketten Keszegfalva).

Eközben a klub edzői Siófokon vettek részt egy továbbképzésen. Magas színvonalú, napi három edzés volt, főleg a kata és a mozdulatok értelmezése került előtérbe.

Egy héttel később családi napot és élménytábort tartott a klub a keszegfalvai futballpályán. Az összetart(oz)ás jegyében. Volt íjászkodás és buborékfoci is meg sok miden más, ami ezúttal nem a tatamira, hanem egymás közé szólította a seishines karatékákat.

forrás: ujszo.com

A rovat legfrissebb hírei