Komáromban és Somorján megkezdődött a felkészülés


A szlovák focibajnokság új idényére már javában zajlik a felkészülés az élvonalbeli és a másodosztályú csapatoknál is

fotó: KFC Komárno / facebook

Az elmúlt héten a másodosztályban szereplő Komáromi FC is elkezdte az alapozást az új idényre. A Radványi Miklós edzette komáromi lila-fehérek keretében történtek változások, eddig hét játékos távozott, viszont eddig egy játékos érkezett, valamint egy stábtag.

Komoly erősítés lehet a kapusedzői poszton a DAC és a bécsi Rapid egykori kiváló hálóőre Novota János, aki a komáromiak kapusedzője lesz.

A csapat játékoskeretéhez csatlakozott a szintén komoly rutinnal rendelkező a szintén Dunaszerdahelyen is megfordult Peter Štepanovský. A 34 esztendős középpályásra a dunaszerdahelyi szurkolók biztosan emlékeznek, hiszen 2014 és 2017 között a sárga-kékek színeiben 76 mérkőzésen 10 gólt szerzett. Štepanovský dunaszerdahelyi távozása után Csehországban légióskodott a Karviná, valamint a Zbrojovka Brno csapatában szerepelt.

A Radványi-legénység a tervek szerint öt felkészülési találkozót játszik a szezon kezdetéig. Elsőként szombaton a Fortuna Liga legutóbbi idényéből kiesett Garamszentkereszt ellen léptek pályára a komáromiak.

A lila-fehérek végül 2-1-es vereséget szenvedtek a Garamszentkereszt ellen, a komáromiak egyetlen gólját Szőcs szerezte, míg a vendégek részéről Blahút duplázott. A lila-fehérek továbbá megmérkőznek a Fortuna Liga újoncával a Zólyombrézóval, a magyar élvonalba visszajutott Vasassal és a magyar élvonalból búcsúzott Gyirmóttal is.

A DAC farmcsapatának számító Somorja az magyar élvonal legutóbbi idényének ötödik helyezettjével az Újpesttel játszott 1-1-es döntetlent.

A találkozón a Somorja szerezte meg a vezetést Csóka Bálint révén az első félidőben, de az Újpest öt percen belül egyenlíteni tudott Milos Bjelos góljával, így alakult ki az 1-1-es végeredmény.

Felkészülési mérkőzések:


Komáromi FC- FK Pohronie Garamszentkereszt 1-2 (0-1)

Újpest FC – FC STK 1914 Somorja 1-1 (1-1)

forrás: szurkolo.sk

A rovat legfrissebb hírei