Almási is kellett a győzelemhez


Győzelemmel rajtolt a Nemzetek Ligájában a szlovák válogatott

Almási László párharca

Alighogy véget értek klubszinten a pontvadászatok, máris újabb mérkőzések várnak a játékosokra, ezúttal válogatott mérkőzésekre kerül sor az előttünk álló hetekben. A Nemzetek Ligája legújabb kiírásában a szlovák válogatott a C-liga első fordulójában Fehéroroszországban lépett pályára.

Idegenbeli mérkőzéssel kezdte meg szereplését a Nemzetek Ligája legújabb kiírásában a szlovák válogatott. Štefan Tarkovič együttese a C-liga első fordulójában a fehéroroszok otthonában vendégeskedett. A szövetségi kapitány kezdőjében a remek szezont teljesítő Almási László kezdőként kapott lehetőséget, míg a szintén felvidéki Gyömbér Norbert a kispadról várta a lehetőséget.

Az első játékrészben a szlovák válogatott volt többet játékban, de igazán nagy gólveszélyt nem sikerült kialakítaniuk Almásiéknak. A szlovák válogatott játékából hiányzott a kreativitás és a váratlan húzás. Az első játékrész hajrájában a fehéroroszok kis híján meg is lepték a szlovák csapatot, de Rodák kapus a helyén volt és tette a dolgát. Szünetről visszatérve is a házigazdák kerültek helyzetbe, de ezúttal Yudenkov célzott pontatlanul és nem talált kaput próbálkozása.

A szlovák szövetségi kapitány kiváló érzékkel cserélt, hiszen nem egész egy órányi játékot követő Schranz helyére Suslov állt be.

A csere pedig kiválóan sikerült Tarkovičnak, hiszen nem egész egy perccel pályára lépését követően Suslov előnyhöz jutatta a szlovák csapatot.

A vezetés megszerzését követően a szlovákok nagyobb hangsúly fektettek a védekezésre, így nem sok helyzet alakult ki a kapuk előtt, a vendégek végig aktívabban futballoztak. A hazaiak hiába próbálkoztak az egyenlítésssel, ehhez legközelebb a 83. percben Shauchenka állt, de jócskán fölé lőtt. A folytatásban a szlovákok megőrizték előnyüket, ami azt jelentette Tarkovič legénysége győzelemmel kezdte a Nemzetek Ligája legújabb kiírását. A cseh bajnokságban 16 gólig jutó Almási a 74. percig volt a pályán. A szlovák válogatott legközelebb hétfőn hazai pályán fogadja Kazahsztánt a nagyszombati City Arénában.

Nemzetek Ligája, C-liga, 3.csoport, 1. forduló:
Fehéroroszország - Szlovákia 0-1
Gólszerző: Suslov (61.)

A csoport másik mérkőzésén:
Kazahsztán - Azerbajdzsán 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Aymbetov (50., 60.)

forráS: szurkolo.sk

A rovat legfrissebb hírei