A 2021-es év sportolóit ismerték el


Ünnepélyes díjátadón köszöntötte Dunaszerdahely városa a 2021-es év legsikeresebb sportolóit

Dunaszerdahely önkormányzata évről évre meghirdeti az Év Sportolója díjat, melynek célja, hogy további sikeres tevékenységre ösztönözze a sportolókat, akik egyúttal sportklubjukat és a várost is képviselik, eredményeikkel pedig Dunaszerdahely jó hírnevét öregbítik. A díjra dunaszerdahelyi sportszervezetek és városunk lakosai tehettek javaslatot, 5 kategóriában, úgymint: 15 év alatti egyéni sportoló, 16–20 év közötti egyéni sportoló, felnőtt egyéni sportoló, legsikeresebb edző, valamint legeredményesebb csapat. A két évig húzódó koronavírus-járvány a sportéletre is hatással volt, tavaly is elmaradt számos verseny elmaradt, így a sportolók kevesebb alkalommal tudták megmérettetni magukat.

Elsőként Hájos Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket, a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban május 23-én rendezett gálaesten. A polgármester kiemelte azt a tényt, hogy Dunaszerdahely minden évben kellően odafigyel sportolóira, az sportegyesületek anyagi támogatására. 

„Egy csapatjátékban szükséges az együttműködés, (...) a bajtársiasság, a szolidaritás, és egymás tisztelete, megbecsülése. Emellett fontos, hogy a sportoló megtanulja tisztelni ellenfelét, ne legyen durva vagy sportszerűtlen. És hogy tudjon örülni az elért sikereknek, vagy el tudja fogani a vereséget is” – fogalmazott a polgármester, kiemelve azt is, hogy „a mai felgyorsult világban egyre fontosabb, hogy a fiatalok a szabadidejüket sportolással töltsék, ne számítógépezzenek és telefonozzanak. Persze azoknak is megvan a helye a fiatalok életében, hiszen a mindennapok szerves része már a kommunikáció vagy az online ügyintézés. (...) Azonban a rendszeres sportolás ad alapot a fiatolok testi és lelki fejlődésének, azáltal tudnak hosszú és egészséges életet élni.”

Hájos Zoltán kiemelte:

„Büszkék vagyunk a sportolóinkra, akik viszik városunk jó hírnevét. De azt se felejtsük el, hogy egy-egy sportsiker mögött ott vannak az edzők, a sportegyesületek vezetői. Még a legtehetségesebb versenyzőknek is szükségük van mentorra, edzőre, vezetőre, akik felkészítik, vagy a csüggedés időszakában lelket öntenek a fiatalokba. 

Gratulálok a díjazottaknak, köszönetemet és elismerésemet fejezem ki az edzőknek, a sportklubok vezetőinek, és a sportolók családjainak. Kívánom, hogy a következő sportidény is legalább olyan sikeres legyen, mint az előző volt. Ehhez kívánok mindenkinek jó egészséget és sok szerencsét!”

Nagy Kriszitán, a városi sportbizottság elnöke is szólt a fiatalokhoz: „azok javasolnak benneteket a díjakra, akik ténylegesen látják a munkátokat, együtt vannak veletek az edzéseken, a versenyeken. Ők látják a legjobban, mennyit is dolgoztok. Mi pedig a városi önkormányzat nevében hálásak vagyunk nektek a munkáért, azért, hogy a város nevét viszitek magatokkal a szűkebb és tágabb régiókba, határon innen és túl. Olyan módon, hogy bátran kijelenthetjük, kevés olyan 25 000-es lakosú város van, amit az egész Kárpát-medence ismer. Bárhol elhangzik Dunaszerdahely neve, ismerik a várost. És ez nagy részben a sportolóinknak, nektek köszönhető.”

A 2021-es évi díjazások a következőképp alakultak:

15 év alatti egyéni sportoló kategória:
1. Hegedűs Attila (birkózó)
2. Bodó Barnabás (birkózó)
3. Berill Bondoa (táncos) 
Jelöltek voltak még: Ellyshia Džerengová (táncos) és Novotný Adrián (asztaliteniszező).

15 és 20 év közötti egyéni sportoló kategória:
1. Hegedűs Réka (birkózó) 
2. Csörgő Tamás (birkózó) 
3. Vodnyánszky Renáta (atléta)
Jelölt volt még: Kósa Tamás (karate versenyző)

Felnőtt egyéni sportoló kategória:
1. Pollák Anna (birkózó) 
2. Hakszer Balázs (birkózó)
3. Csiba Tibor (karate versenyző)
Jelöltek voltak még: Pék Dezső (úszó), Petényi Tamás (sakkozó), Plavec Péter (úszó), Nyáry Richárd (úszó) és Dominika Grajcárová (táncos).

Csapat kategória:
1. Dunaszerdahelyi Birkózó Klub  
2. Megy Sport DS (atlétika) 
3. Sportfanatic (téli úszás)
Jelöltek voltak még: Sportujsnami (akrobatikus rock'n'roll), Dunaszerdahelyi Sakk Klub, SST Euromilk (asztalitenisz)

Edző kategória:
1. Vajas József (birkózó edző) 
2. Varga Medgyes Renáta (atlétaedző) 
3. Šandal Péter (asztalitenisz edző) 
4. Rastislav Baňas (tánc edző) 

Az esten részt vett többek között A. Szabó László és Karaffa Attila polgármester, Bubniak Júlia hivatalvezető, Molnár Tímea főosztályvezető, és több városi képviselő is. 

A gálát a Campana Batucada dobzenekar produkciói, valamint a Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ mellett működő Csill & Dance Tánciskola növendékeinek fellépése tette színesebbé és izgalmasabbá.   

Forrás: Dunaszerdaherlyi.sk

A rovat legfrissebb hírei