Malac lesz a DAC kabalafigurája?
A dunaszerdahelyi klub egy videóban mutatta be részlegesen a kabalafigurát.
A DAC a közelmúltban pályázatot írt ki a szurkolók számára, hogy tervezzék meg a csapat kabalafiguráját. Most egy videót tettek közzé, amelyből kiderül, hogy a kabalafigura a Mangalaci nevet viseli majd és egy mangalica képében jelenik meg. Ez egyelőre, finoman fogalmazva, nem nyerte el a szurkolók tetszését.
A választás azért is érdekes, mivel a nagy rivális Slovan az elmúlt néhány évben, új arénájuk átadása előtt, a Pasienky (Disznólegelő) néven ismert stadionban játszotta mérkőzéseit, ami miatt gyakran csipkelődtek is velük a sárga-kék szurkolók. A Disznólegelő egyébként Pozsony-Újváros városrésznek egy kisebb területe, ahol megtalálható az említett stadion is, amely korábban a pozsonyi Inter otthona volt.
Fotó: Youtube
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: fc-dac-1904, dac, dunaszerdahely, fortuna-liga, labdarúgás?, kabala, kabalafigura, mangalaci