Meccskörkép


Hullámzó teljesítményt nyújtottak a hétvégén a gömöri régió csapatai

Viszonylag kellemes, kora nyári időben folytatódtak a küzdelmek Közép-Szlovákiában, s ahogy megszokhattuk, most sem voltak könnyű helyzetben a sportfogadók. A régió csapatai elsősorban hazai pályán remekelnek (ez alól kivételt a losonciak jelentenek), idegenben többnyire visszafogott teljesítményt (Fülek, Ajnácskő, Feled) nyújtottak. Ez alól kivételt a szétesőfélben lévő nagybalogiak jelentettek, akik egymást követő második mérkőzésükön kaptak kilenc gólt, ezúttal odahaza.

A III. liga hétvégi fordulója jól sikerült a régió csapatainak, csak a fülekiek vesztettek két pontot Csacán, a losonciak Liptóselmecről (Liptovská Štiavnica) hozták el a három pontot, míg két vereség után a rimaszombatiak hazai pályán simán verték a liptóújváriakat (Liptovsky Hrádok). Úgy látszik, a losonciaknak az idegen pálya jelent előnyt, hisz legutóbb idegenben kiütötték a karaszkóiakat (Krásno nad Kysucou), míg odahaza kikaptak a zsarnócaiaktól (Žarnovica).

Bár az idén nagyon gyengén muzsikáló liptóselmeciek ellen ők tűntek az esélyesebbnek, egy hete az utolsó előtti helyen szerénykedő zsarnócai csapat Losoncon leckéztette meg őket. A losonciak Kotera góljával a 26. percben szerezték meg a vezetést, s a második félidő elején Mózer találatával már 2:0 arányban vezettek. A hazaiak szépítettek, de a 85. percben Mijušković bebiztosította a három pontot a vendégeknek. A fülekiek viszont a biztos három pont reményében utaztak a reménytelenül utolsó Csaca otthonába, de csalódást keltő játékkal végül az egy pontnak is örülhettek.

Ibos Dominik a 84. percben egalizálta az állást, meghiúsítva ezzel a csacaiak második győzelmét. A batyiak két vereség után ismét magukhoz tértek, s Juhász Csaba, Erik Ľupták és Koós Adrián góljaival simán (3:0) arányban elintézték a liptóújváriakat, akiket a táblázaton ugyan még megelőzni nem tudtak, de pontszámban beérték őket.

A forduló rangadóját Turócszentmártonban rendezték, ahol a második helyen álló hazaiak a listavezető alsókubiniakat fogadták, s ugyan egy öngóllal vezetést szereztek, de a vendégek még az első félidőben fordítani tudtak (1:2). Mivel több gólt már nem láthatott a közel 500 néző, ezzel a győzelmével az alsókubiniak megerősítették vezető helyüket, míg a mártoniak lecsúsztak a harmadik helyre, mivel az őket üldöző rakolcaiak (Rakytovce) 1:0 arányban legyőzték a kovácsfalviakat. A losonciak győzelmükkel maradtak a hatodik helyen, s pontszámban beérték a legutóbb csak döntetlenező bániakat. A fülekiek három ponttal lemaradva a hetedik helyen állnak, míg a rimaszombatiak győzelmükkel beérték a liptóújváriakat.

A következő fordulóban  újabb gömör-nógrádi rangadóra kerül sor, május 14-én, szombaton 17.00 órától a losonciak a rimaszombatiakkal csapnak össze (ősszel 2:2-es eldöntetlen született. A fülekiek másnap a második helyen álló turócszentmártoniakat fogadják.

A IV. ligában 225 néző előtt fogadták a második helyen álló erdőbádonyiakat (Badín), s a meccs már a 13. percben eldőlt, amikor Filep Lajos vezetést szerzett a hazai csapatnak. Amíg a tornaljaiak értékes skalpot szereztek, az ajnácskői lufi gyorsan kilyukadt Fehérkúton (Príbelce). Az ajnácskőiek az előző két bajnokin összesen 10 gólt rúgtak, s csak egyet kaptak, most viszont 21 perc alatt lerendezte őket a fehérkúti alakulat, akik még azt sem állíthatták, hogy a közönség tizenkettedik játékosként hajtja őket, hisz alig hetvenen lézengtek a lelátón. A második félidőben levezetésként lőttek még két gólt (Mário Kurák mesterhármast szerzett), így méretes zakóval küldték haza a vendégeket.

Zólyomban is alig 80 néző volt kíváncsi a tótgyarmatiak vendégjátékára, de a vendégek ezúttal nem szolgáltak rá a túlzott kíváncsiságra, a zólyomiak 2:0 arányban lerendezték a meccset. Ennek ellenére a tótgyarmatiak továbbra is maradtak a negyedik helyen, míg a tornaljaiak az értékes győzelmüknek köszönhetően az ajnácskőieket előzték még, s feljöttek a 10. helyre.

A következő 21. fordulóban május 15-én, 17.00 órai kezdettel Ajnácskőre a listavezető selmecbányaiak érkeznek, míg Tornaljára a harmadik helyezett poltáriak. A tótgyarmatiak viszont a garamsálfalviak (Šalková) otthonában próbálkoznak majd a pontszerzéssel.

Az V. liga legizgalmasabb mérkőzését még szombaton Nyustyán játszották, ahová a listavezető nagykürtösiek látogattak. A vendégek bent ragadtak a rajtnál, s a lelkes gömöriek a 25. percben már 3:0 arányban vezettek. Bár a sokkal esélyesebb, bajnoki címre hajtó kürtösiek kétszer is szépítettek, de Havrila 81. percben lőtt gólja már csak a felzárkózáshoz volt elegendő (3:2), egyenlíteni nem sikerült.

Ez azt is jelentette, hogy másnap a ragyolciak abban a reményben utazhattak a reménytelenül utolsó, s mostanában már súlyos egzisztenciális gondokkal is küszködő nagybalogiak otthonába, hogy győzelmük esetén átveszik a vezetést a nagykürtösiektől.

Ez így is történt, a ragyolciak semmit sem bíztak a véletlenre, s tetszés szerint lőtték a góljaikat. A nagybalogiak egyetlen kapussal, Csízi Zoltánnal vágtak neki az idénynek, de sérülése után minden alkalommal más állt a kapuban. Feleden Danyi Norbert nyúlt kilencszer a háta mögé, most ezt hazai pályán ismételte meg Pál Nicolas. Juraj Lipták egymaga négyszer vette be a hazaiak kapuját, s a második félidőben a ragyolciak tetszés szerint lőtték a góljaiakat. A nagybalogiak gondjait csak tetézi, hogy a következő fordulóban Nagykürtösre kellene utazniuk, s valószínűleg nem szívesen kockáztatnának meg egy harmadik 0:9-es eredményt, Ha viszont nem tudnak kiállni, lassan a kizárás réme fenyegeti őket.

A forduló rangadóját Óvárban rendezték (?), ahol a negyedik helyen álló hazai csapat a harmadik feledieket fogadta, de ahogy már megszokhattuk, a felediek általában csak otthon számítanak veszélyes ellenfélnek, most is simán, 4:0 arányban kikaptak, így a forduló után helyet cseréltek a táblázaton.

Az Ipoly menti csapatok meglehetősen felemásan szerepeltek, az ipolynyékiek 2:0 arányban győztek Apátújfalun, az ipolybalogiak viszont késve érkeztek a játékba Bozitapusztán, akik az első félidőben négyet vágtak (Patrik Malček háromszor talált be a vendégek kapujába), s hiába hajráztak a balogiak, csak a szoros eredményre futotta (4:3).

Csábon gólnélküli félidő után  a vendégek kétgólos előnyhöz jutottak, de a 89. percben hiába egyenlítettek ki a hazaiak, a végső gól a vendégeké volt, akik így elvitték a három pontot a csábiak otthonából.

A ragyolciak 52 ponttal, kétpontos előnnyel vezetik a bajnokságot, s a gólkülönbségük (70:12) is egészen imponáló, hisz ők lőtték a legtöbb, s kapták a legkevesebb gólt. 17 pontos hátránnyal a táblázat harmadik helyére feljöttek az óváriak, akik két ponttal előzik meg a feledieket, míg néggyel az ipolynyékieket.

Ahogy már említettük, a 21. fordulóban a nagybalogiak utaznak a nagykürtösiekhez, a ragyolciak viszont az óváriakat fogadják. Izgalmas mérkőzésre van kilátás Feleden és Ipolynyéken, előbbiek a nagyrőceieket, utóbbiak a csábiakat látják vendégül, míg Ipolybalogon a nyustyaiak vendégeskednek majd.

forrás:szurkoló.sk

A rovat legfrissebb hírei