Változások Királyhelmecen


Új edző, új szemlélet, négy új játékos a királyhelmeci felnőtt csapatnál, amely már most sokkal jobban teljesít, mint a legutóbbi szezonban

Királyhelmec felnőtt labdarúgó csapata több évnyi sikertelen feljutási kísérletet követően 2019 őszén felkerült a negyedik vonalba. A játékosok igyekeztek a legjobb teljesítményt nyújtani; a bennmaradást tűzték ki célul, de azt remélték, hogy sikerül a középmezőnyben zárniuk az idényt. A tervek egyikét sikerült teljesíteni: bár a tabella utolsó előtti helyén végzett, Királyhelmec csapata megmaradt a negyedik vonalban. A következő időszakban váratlan nehézségek akadályozták a sportolók eredményességét. A koronavírus járvány miatti megbetegedések a felkészülés minőségének romlását eredményezték. A sportegyesület hónapokig vezető nélkül működött, ami szintén meglátszott a teljesítményen, végül egy pontot sem sikerült begyűjteni az őszi szezon végére. A sportbizottság tagjai és a sportegyesület új elnöke, Deák Rudolf az elmúlt hónapokban fáradhatatlanul azon dolgoztak, hogy javítsanak ezen a helyzeten.

„Mivel szükség volt a csapat keretének a bővítésére, januárban megkezdtük az új játékosok leszerződtetését. Hosszas keresgélés és tárgyalások után hat sportolót választottunk ki, közülük azonban csak négyen feleltek meg, velük erősítettük meg a játékoskeretet. Sárospatakról két futballista – Balog Marcell, Timkó Zsolt – érkezett hozzánk, Tóth Sándort pedig Alsómihalyiból sikerült „visszacsalni” a csapathoz. Dolgoš Radek eddig szintén az alsómihalyi futballcsapatot erősítette. Tavaly decemberben távozott tőlünk Puskás Tamás, a helyére sikerült megszereznünk a tőketerebesi U19-es csapat edzőjét. Patrik Černej remek szakember, nagy reményt fűzünk a munkájához” – közölte Deák Rudolf, a TJ Slavoj Sportegyesület elnöke, aki szerint ígéretesnek tűnik az új felállás.

„Március 13-án indult a tavaszi szezon. Április végéig játékosaink hét mérkőzésen léptek pályára, 3 győzelem, 4 vereség, 2 döntetlen az eddigi mérleg. A csapatnak tehát jelenleg 11 pontja van, ám mivel az idény végéig további 6 mérkőzés áll előttünk, bízom benne, hogy ez a szám még változni fog, hiszen ahogy az idő telik, a csapattagok is egyre inkább összehangolódnak, vélhetően hatékonyabbak és sikeresebbek lesznek. Az eredmények javulását a játékosok hozzáállása is elősegítheti: a csapattagok szolidak, fegyelmezettek, elégedettek vagyunk a magatartásukkal.

Ahogy arról tavaly is beszámoltam, voltak házon belül is dolgok, amiket tisztába kellett tennünk ahhoz, hogy pozitív változásokat érjünk el, és ahogy már említettem, edzőváltás is volt szezon közben. Úgy vélem, hogy reális eredményeket legkorábban május végére várhatunk, hiszen a sportolóknak nemcsak az új játékosokat, hanem az új edző stílusát is szokniuk kell. Új szemlélettel és elvárásokkal kell azonosulniuk, ugyanakkor eredményeket is fel kell mutatniuk, tehát semmiféleképpen sincs könnyű dolguk”
– közölte az elnök. Mint mondta, az önkormányzat lehetőségeihez mérten mindenben támogatja az egyesületet, ám mivel a kiadások egyre magasabbak (főleg most, hogy az útiköltség egyre nagyobb összegeket emészt fel), szükség van a külső segítségre is. Szerencsére Királyhelmecen akadnak támogatók, akik kisebb-nagyobb felajánlásokkal, a sportpályán végzett munkával segítik a felnőtt csapat működését. Legutóbb edzőruha vásárlására kaptak anyagi segítséget, a pálya karbantartásánál pedig olyan helyi sportszerető barátok segítenek, akik szabadidejüket feláldozva, bérmentve végzik a munkát.

forrás: bumm.sk

A rovat legfrissebb hírei