Újabb felvidéki gól Csehországban


Almási László duplázott, már 16 gólnál jár a cseh élvonalban

A cseh labdarúgó-bajnokság (Fortuna Liga) szombat esti fordulójában Almási László duplájának köszönhetően két vesztes bajnoki után győzött ismét a Baník Ostrava. A csallóközi támadó már 16 gólos a cseh bajnokságban.

Remek idényt fut a cseh Baník Ostrava csallóközi támadója, Almási László, a 23 esztendős támadó újabb gólokkal segítette győzelemhez csapatát. A cseh bajnokság rájátszásának harmadik fordulójában az Ostrava hazai pályán győzött a Hradec Králove ellen 3-1 arányban. A mérkőzésen a szlovák válogatott csallóközi támadója Almási László két gólt is vállalt.

Az Ostrava számára nem a legjobban indult a találkozó, hiszen már hét perc után hátrányban voltak. Tomaš Galásek együttese azonban innen is talpra állt és még az első félóra előtt egyenlítettek Takács góljával.

A második játékrészben pedig Almási duplájának köszönhetően a győzelmet is megszerezték. A felvidéki futbalista a 67. percben közvetlen közelről talált be, majd két perccel a vége előtt a győzelmet is bebiztosította csapatának.

Az Ostrava ezzel két vereség után győzött ismét. A remek formában lévő felvidéki támadó már 16 gólnál tart a cseh élvonalban, ezzel versenyben van a gólkirályi címért. Almásit csupán a Slovácko támadója, Václav Jurečka előzi meg, aki 17 gólnál tart az idényben. Az Ostrava szlovák válogatott támadója pályafutása egyik legjobb szezonját futja.

Cseh Fortuna Liga, bajnoki rájátszás, 3. forduló:
Baník Ostrava – Hradec Králové 3-1 (1-1)

Gólszerzők: Takács (24.,), Almási (67., 88.) ill. Vlkanova (7.)

forrás: szurkolo.sk





A rovat legfrissebb hírei